Vágólapra másolva!
Norvég, német és görög ellenfelet kaptak nőikézilabda-csapataink az EHF-kupában és KEK-ben a keddi bécsi sorsoláson. Az EHF-kupában a Győri Graboplast ETO KC és a Cornexi-Alcoa norvég riválissal, a Vag Vipersszel, illetve a Byasennel került össze, míg a Ferencváros a görög Anagenniszi Artasszal mérkőzik a nyolcaddöntőben. A KEK-ben a Vác a német listavezető Nürnberg otthonában kezd.

A tavaly finalista ETO 2004-ben az elődöntőben búcsúztatta mostani ellenfelét. Akkor az első, hazai találkozón 29-20-as siker született, a következő felvonás pedig 29-26-os Vag-diadallal zárult, összesítésben 55-49-cel volt jobb a Győr. "Nem tudom, mennyire alakult át a rivális az előző szezonhoz képest, de amennyire a mostani eredményeit ismerem, nem tartom legyőzhetetlennek a Vagot" - mondta Róth Kálmán vezetőedző.

A Cornexi-Alcoa sem elégedetlen. Virincsik Anasztázia technikai vezető úgy fogalmazott, kaphattak volna erősebb csapatot is, ráadásul az is kedvező, hogy a visszavágó lesz Székesfehérváron.

Németh András, a Ferencváros trénere kijelentette: kötelező a továbbjutás az Artasz ellen, már csak azért is, mert jól ismerik a görög alakulatot, tavaly, a BL-selejtezőjében 63-54-es összesítéssel voltak jobbak náluk (38-24-es siker a Népligetben, 30-25-ös vereség idegenben).

A Győr és az FTC otthon, a Székesfehérvár pedig idegenben vívja első összecsapását február 12-én vagy 13-án. A visszavágót egy héttel később rendezik.

A KEK-ben a Vác a német listavezető Nürnberg otthonában kezd. A továbbjutó változatlanul a nyolc között marad, ugyanis majd akkor csatlakoznak a Bajnokok Ligája négy csoportjának harmadik helyezettjei. Vura József elmondta: szeretnének tisztességesen helyt állni, és az jó hír, hogy az első találkozó lesz Németországban.

"A Nürnberg megnyerte a Bundesliga alapszakaszát, és most játszik majd azzal a Frankfurttal, amelyet a hétvégén a Cornexi búcsúztatott az EHF-kupában. Talán ebből majd lehet következtetni a rivális erejére" - tette hozzá.

a párosítások
EHF-kupa, nyolcaddöntő:
Győri Graboplast ETO KC - Vag Vipers (norvég)
Byasen IL (norvég) - Cornexi-Alcoa
Ferencváros - Anagenniszi Artasz (görög)
GOG Gudme (dán) - Nata Gdansk (lengyel)
Horsens (dán) - Slovan Duslo Sala (szlovák)
Bera Bera San Sebastian (spanyol) - HC Leipzig (német)
Havre HAC (francia) - Silcotub Zalau (román)
Handball Metz Metropole (francia) - Rosztov-Don (orosz)

KEK, a negyeddöntőbe jutásért:
1. FC Nürnberg (német) - Váci NK
Havelsan Ankara (török) - CS Rapid CFR Bucuresti (román)
SK Aarhus (dán) - Podravka Vegeta Koprivnica (horvát)
FCK Handbold (dán) - Larvik HK (norvég)

Challenge-kupa
HC Teramo (olasz) - ZRK Split Kaltenberg (horvát)
MKS Vitaral Jelfa (lengyel) - UMF Stjarnan (izlandi)
WHC - Kumanovo (macedón) - HC Florgarden (olasz)
BSV Buxtehude (német) - HC Selmont Baia Mare (román)
C.S. Oltchim Valcea (román) - Spono Nottwil (svájci)
Colegio de Gaia (portugál) - Motor 2 Zaporizsja (ukrán)
O.F.N. Ioniasz (görög) - Bayer Leverkusen (német)
Fleury les Aubrais (francia) - Cercle Dijon Bourgogne (francia)

Az első mérkőzéseket február 12-én vagy 13-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

(MTI)