Vágólapra másolva!
Egyetlen párosítás fejeződött be eddig a női kézilabda EHF-kupa 3. fordulójában, a Győri Graboplast ETO 56-53-as összesítéssel múlta felül a lengyel SPR Lublin együttesét. A továbbjutás ellenére azonban a klubvezetés megbüntette a csapatot.

Könnyed mérkőzésekre számított, mégis megszenvedett a továbbjutásért a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-csapat az EHF-kupában. A Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiről éppen csak lecsúszó együttes a lengyel SPR Lublint kapta ellenfélül, s mivel a vetélytárs feladta pályaválasztói jogát, az összecsapásokra Győrött került sor.

Az első, szombati találkozót annak rendje és módja szerint megnyerte a magyar együttes (33-25), ám a vasárnapi visszavágón kínos meglepetés érte Görbiczéket. A Lublin ugyanis váratlanul feltámadt, s 28-23-ra győzött.

"Mindenképpen meg kell találni az okát annak, hogy miért játszottunk ilyen enerváltan. Sajnos egyesek ismét beleestek abba a hibába, hogy a Dunaferr elleni döntetlent kicsit túlértékelték, s azt hitték, innentől kezdve minden megy a rendes kerékvágásban" - nyilatkozta Róth Kálmán a Kisalföldnek.

A szakvezető hozzátette, némely poszton komoly gondok vannak, így sem a jobbszélső-, sem a beállósjátékkal nem elégedett.

A klub elnöke, Vanyus Attila a játékosok nevében a közönségtől kért bocsánatot, s bejelentette, a továbbjutásra szánt prémiumot az elnökség megvonta a csapattól.

eredmények, EHF-kupa, 3. forduló:

párosítás1. meccs2. meccsössz.
Győri Graboplast ETO - SPR Lublin (lengyel)33-2523-2856-53
Frankfurt (német) - Cornexi-Alcoa26-25jan. 15.
FTC - Önnereds HK (svéd)43-21jan. 15.
Sabac (szerb) - Gudme (dán)jan.15.jan. 16.
Egle Vilnius (litván) - Le Havre (francia)15-31jan. 16.
Brodosplit Vranjic (horvát) - Rostov Don (orosz)27-23jan. 15.
Anag. Artasz (görög) - Madeira SAD (portugál)40-26jan. 15.
Horsens HK (dán) - Randers HK (dán)25-23jan. 16.
Akaba Bera Bera (spanyol) - Z. Vastgoed (holland)37-16jan. 15.
ZRK Knjaz Milos (szerb) - Byasen IL (norvég)29-26jan. 15.
Amicitia Zürich (svájci) - Vag Vipers (norvég)jan. 15.jan. 16.
Nata AZS Gdansk (lengyel) - Lok. Zagreb (horvát)jan. 15.jan. 16.
HC Leipzig (német) - Asztrahány (orosz)31-24jan. 15.
Michalovce (szlovák) - Duslo Sala (szlovák)30-34jan. 15.
CS Madeira (portugál) - Silcotub Zalau (román)jan. 14.jan. 16.
Skuru IK (svéd) - Metz Metropole (francia)23-24jan. 16.


A Győr az EHF-kupában jutott tovább/sport/csapat/kezilabda/20050109egygolos.html?pIdx=1