Vágólapra másolva!
Utolsóként a balszélsők közül választhatott a két csapatkapitány, Ferling Bernadett (Ászok) és Pásztor István (Királyok) a szegedi kézilabdagála több mint 35 ezer szurkolói szavazat alapján kialakult játékoskeretéből.

A Pásztor posztján játszó Iváncsik Gergő automatikusan Ferling együttesébe került, az Ászok kapitánya a nők közül Nagy Ivettet szemelte ki magának, így Kirsner Erika került a veszprémi szélső által vezetett gárdába.

Az Ászok vegyescsapatát Kiss Szilárd, a Királyokét Skaliczki László irányítja majd. A szabályok elsősorban a látványosságot szolgálják, hiszen az úgynevezett kínai figurából elért gól kettőt ér, és az sem lehetetlen, hogy a játékosok edzőiket is bevonják a játékba.

Szegeden pályára lépnek a legkisebbek, azaz a szivacskézilabda művelői is, de múltidézésben sem lesz hiány, hiszen a női és a férfi nosztalgiaválogatottakban pályára lépő egykori kedvencek nevei igazán jól csengenek: újra láthatjuk majd Gódornét és Rácz Mariannt, Vass Károlyt és Varga Istvánt, Kökény Beát és Varga Mártát, vagy éppen Iváncsik Mihályt és Hoffmann Lászlót. A bírók sem ismeretlenek a szurkolók számára, hiszen a nosztalgiameccseket az Andorka-Schóber és a Klúcsó-Lekrinszky páros fogja vezetni.

Forrás: [origo]

A kora délutáni program ingyenesen tekinthető meg, a belépők a 16 órakor kezdődő show-ra érvényesek. Annak lesz azonban a legjobb helye, aki már ebéd után kilátogat a csarnokba, hiszen a helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik. Jegyek még kaphatók 1500 forintos egységáron az Újszegedi-sportcsarnok (Temesvári körút 33.) pénztáraiban.

A kézilabdagála programja:
12.00: Szponzorok - Médiaválogatott
12.40: Kölyök szivacslabda (lányok)
13.00: Kölyök szivacslabda (fiúk)
13.20: Pick-Szeged - Fotex Veszprém (szurkolói mérkőzés)
16.30: Aranyos Angyalok - Trükkös Tündérek (női nosztalgiaválogatottak)
17.40: Öreg Rókák - Régi Csibészek (férfi nosztalgiaválogatottak)
18.25: Az év kézilabdázója-díjak átadása
18.55: Királyok - Ászok (All Star-vegyesválogatottak)