Vágólapra másolva!
A Kaposvár nyerte a férfi-, a PVSK a női bajnokságot, Zsolnay Gyöngyi újra első osztályú meccset játszott. Mindkét nem válogatottja elbukta az Eb-középdöntőt, Földi Sándor megérkezett Diósgyőrbe és távozott is onnan, kettős címvédést láthattunk a Kelet-Nyugat gálán. Tekintse át velünk a palánkvilág idei történéseit!

Sport 2004 - mindet megnézem!

Földi Sándor megítélésében egységes a honi kosárlabda-társadalom: a kitűnő tréner valódi közmegbecsülésnek örvend. A Falcót bajnoki döntőig, a Kaposvárt pedig bajnoki címig vezető szakember először vállalt munkát női csapatnál, amikor igent mondott a közvetlen élmezőnyhöz felzárkózni kívánó, ám jobbára csak vergődő Diósgyőr hívó szavára. A februárban érkező edző novemberig bírta Borsodban, ekkor egy bajnoki mérkőzésen rosszul lett, azonban szerencsére felépült a hirtelen vérnyomásváltozás okozta agyérgörcsből, ami gyakorlatilag miskolci pályafutásának végét jelentette.

Februárban ezüstérmet szerzett a férfikosárlabda-Európa-kupában a Debreceni Vadkakasok együttese: az akkor még Ráthonyi Tamás által irányított együttes a döntőben a német Weissenfelstől kapott ki hazai pályán.

Áprilisban történelmet írt a Kaposvár: Kmézics Zorán csapata a klub történetében először hódította el a Magyar Kupát, az Albacompot legyőzve a székesfehérvári döntőben. A somogyi alakulat nem lakott jól a kupagyőzelemmel, és nem egészen két hónappal később a bajnoki címet is megszerezték Ivkovicsék.

A nőknél nem volt duplázás, hiszen a Magyar Kupát a Szolnok, míg a bajnoki címet a PVSK hódította el. A kupasorozatban Rátgéber László együttese meglepetésre még a négyes döntőbe sem jutott be: a negyeddöntőben az Orsi-Sopron jelentette a végállomást.

Ismét bejutott az Euroliga-Final Fourba a PVSK, ezúttal ráadásul a négyes döntő rendezési jogát is megszerezték a pécsiek. Hiába óhajtotta azonban a kosárlabda iránti olthatatlan vonzalmáról elhíresült baranyai szurkolósereg a még nagyobb sikert, a sérülésektől és betegségektől tizedelt, tartalékos fekete-fehéreknek nem sikerül bekerülniük a döntőbe. A bronzmeccsen aztán javítottak Károlyiék, és nagy csatában megszerezték a harmadik helyet.

A nyári holtszezon egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy visszatért az élvonalba Zsolnay Gyöngyi, aki féléves szerződést kötött korábbi csapatával, a Diósgyőrrel, a keresztszalag-szakadással hónapokra kidőlt válogatott klasszis, Eördögh Edit pótlására. Zsolnay három évvel korábban egy súlyos sérülést követően hagyott fel az aktív játékkal, aminek kapcsán férje, Vujity Tvrtko, az ismert televíziós személyiség emlékezetes perpatvarba keveredett neje korábbi edzőjével, Király Sándorral.

A szeptember - és az egész év - legkellemetlenebb meglepetése volt, hogy egyik válogatottunk sem tudta kiharcolni a 2005-ös Eb-döntőben történő részvétel lehetőségét. A bukás a nők esetében valamelyest igazolható, hiszen Rátgéber László csapatából nagyon sokan estek ki sérülés, betegség, vagy éppen a címeres mezben történő szereplés visszautasítása miatt, a férfiaknál viszont keserű volt a csalódás. Igaz, hogy Dávid Kornél és Gulyás Róbert lemondta a válogatottságot, ezzel együtt Zsoldos András együttesének illett volna megszereznie az első két hely valamelyikét Ukrajna, Németország és Belgium ellenében, kivált úgy, hogy az utolsó három meccsükből egyet kellett volna megnyerniük Mészároséknak.

A hajó ezzel együtt sem úszott el teljesen, 2005 nyarán mindkét csapatunk - a középdöntőnél lényegesen nehezebb - pótselejtezőn javíthat.

Tragikus hírt hozott az október: mérkőzés közben elhunyt Tauras Stumbrys, az Atomerőmű egykori litván légiósa. A Pakson rendkívüli népszerűségnek örvendett kosaras egy időkérés közben esett össze, életét pedig már nem tudták megmenteni.

Ismét nagy sikert és kettős címvédést hozott a hagyományos Kelet-Nyugat gála a Papp László Sportarénában. A nőknél Nyugat, a férfiaknál Kelet győzött, Kálmán László nyerte a koedukált tripladobó-versenyt, a mindössze 188 centis Donta Richardson pedig a zsákolóbajnoki címet hódította el.