Vágólapra másolva!
A papírformának megfelelően százszázalékos teljesítménnyel, három győzelemmel zárta a csoportkört a magyar nőikézilabda-válogatott, így négy ponttal lépett tovább az Európa-bajnokság középdöntőjébe. Debrecenben még három összecsapás vár a lányokra, kedden Németország, szerdán Románia, csütörtökön pedig Dánia lesz az ellenfél.

Exkluzív kézis fotók Győrből

A vasárnapi, Franciaország elleni diadalt követően a magyar nőikézilabda-válogatott még egy éjszakát Győrben töltött, majd hétfőn reggel buszra szállt, s az ország keleti vége felé vette az irányt. Persze, Debrecenig sem unatkozott a hölgykoszorú, Kiss Szilárd szövetségi kapitány ugyanis elárulta, talált jó videofilmet a lányok számára.

"Sikerült elsőként zárni a csoportot, szerencsére van felvételünk a németekről, a románokról és a dánokról is, így nem unatkozik majd a válogatott a buszozás során sem" - nyilatkozta még a vasárnap esti sajtótájékoztatón a kapitány, aki akkor nem tudhatta, hogyan alakul a másik csoport.

Nos, a lehető legjobban alakult, hiszen Dánia kikapott Romániától, így a C és D csoportból csupán a magyarok jutottak be hibátlan teljesítménnyel a következő körbe, ahol 4 pontról folytathatják a csatákat. A nagy rivális dánoknak, németeknek, románoknak és osztrákoknak 2-2 pontjuk van, míg a franciák üres kézzel érkeznek a cívisvárosba.

(A másik, győri ágon egyszerűbbnek tűnik a helyzet, ott Norvégia és Szlovénia 4-4 pontos, tehát nagy esélye van az elődöntőbe kerülésre.)

A magyar csapat délután a Hódos Imre Sportcsarnokban tart edzést, s készül a keddi, németek elleni összecsapásra (amelyet a litván Liachovicius, Paskevicius kettős vezet majd). A gárda az első "csatát" már megnyerte: a Magyar Televízió közvetítése miatt három középdöntő-mérkőzésünk egyaránt 17.45-kor kezdődik (ez főleg annak ismeretében nagy bravúr, hogy általában a dán és norvég televízió szokott diktálni a műsorrend felborításakor).

A középdöntők után kialakult sorrend első és második helyezettje vív keresztbejátszást a győri középdöntős csoport első és másodikjával, majd ennek a két párharcnak a győztese ütközik meg a 2004-es női kontinenstorna aranyérméért. Az elődöntőket, a döntőt, a bronzmeccset és a további helyosztókat azonban már a Papp László Sportarénában játsszák a csapatok.

Az új szabályoknak megfelelően az előzetesen benevezett huszonnégy játékos közül kettőt hétfőn délután kettőig cserélhetett a szakvezetés, ám a mieink nem éltek ezzel a lehetőséggel. A románok a hírek szerint viszont igen, s visszacsábítják a válogatottba azt a Steluta Lucát (Randers), aki éppen az Eb előtt mondta le a válogatottságot.

Pincési László