Vágólapra másolva!
Szűcs Gabriella személyében a Debrecen fiatal átlövője került 16. játékosként a magyar nőikézilabda-válogatott Európa-bajnoki keretébe. Kiss Szilárd szövetségi kapitány ezt a Románia elleni, második, 32-25-ös győzelem után jelentette be.

A csütörtöki, 35-24-es győzelmet követően második összecsapását is megnyerte Románia ellen a magyar nőikézilabda-válogatott. Kiss Szilárd tanítványai Debrecenben, zárt kapus összecsapáson ezúttal 32-25-re győztek.

A találkozót követően a szövetségi kapitány bejelentette, a korábban megnevezett 15 játékoshoz Szűcs Gabriellát jelöli. Rossz nyelvek szerint a Debrecen fiatal tehetségét főleg Dunaferr-oldalról favorizálták, kétségtelen azonban, hogy a Farkas Ágnes visszalépése miatt lyukasan maradt védőfalat a magas átlövővel esetleg be lehet majd foltozni.

Kirsner Erika és Pálffy Zsuzsa egyelőre tehát nem kerettag, ám a nevezési rendszer miatt a kontinensviadal során a szakvezetés még kettő plusz egy játékossal számolhat (kettő a csoportmeccsek, egy pedig a középdöntő után nevezhető).

A debreceni Főnix-csarnokban egyébként péntek délelőtt is tartottak egy sajtótájékoztatót, amelyen Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára és az Eb-szervezőbizottság elnöke bejelentette, minden készen áll a december 9-én öt helyszínen rajtoló Európa-bajnokságra.

Sinka hangsúlyozta, messze Debrecenben a legjobbak a rendezési feltételek, sokáig úgy is tűnt, esetleg az új létesítmény adhat majd otthont a finálénak. A sportvezető nem titkolta: a debreceniekkel zökkenőmentesebben tudtak volna együtt működni a rendezésben.

a 16 fős magyar keret
kapusok: Pálinger Katalin (Dunaferr), Sirina Irina (Győri Graboplast ETO KC) mezőnyjátékosok: Balogh Beatrix (Cornexi-Alcoa), Lovász Zsuzsanna (Dunaferr), Radulovics Bojana (Dunaferr), Mehlmann Ibolya (Győr), Ferling Bernadett (Dunaferr), Görbicz Anita (Győr), Siti Eszter (FC Köbenhavn), Kulcsár Anita (Dunaferr), Bohus Bea (Dunaferr), Kindl Gabriella (Dunaferr), Tóth Tímea (Ferencváros), Nagy Ivett (Dunaferr), Pigniczki Krisztina (Dunaferr), Szűcs Gabriella (DVSC).