Vágólapra másolva!
Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán nagy csatában kikapott a lengyel Kraków együttesétől, a MiZo-Pécsi VSK viszont szenzációs diadalt aratott a francia Bourges vendégeként a nőikosárlabda-Euroliga 5. fordulójában. Az Európa-kupában mindhárom magyar csapat - a Ventwest-Foton Sopron, a  Diósgyőri KSK és a Szeviép-Szeged is - vereséget szenvedett.

Női Euroliga, 5. forduló, A csoport:
MKB-Euroleasing Sopron - Wisla Kraków (lengyel) 67-68 (18-14, 12-19, 23-14, 14-21)
pontszerzők:
Blahuskova 19/3, Kovacevic 18/3, Matovic 14, Vajda 7, Honti 4, Horváth 3/3, Bielikova 2, illetve Johnson 18, Smith 17/3, Perovanovic 14, Trafimava 10/6, Kenig 7, Kresz 1

Remek támadójátékkal kezdtek a soproniak, és a nyáron igazolt cseh Blahuskova vezetésével eleinte biztosan kézben tartották a mérkőzést. A második negyedben azonban fordult a kocka, beindult a 17-szeres lengyel bajnok két nemrég szerződtetett amerikai légiósa, az olimpiai bajnok Johnson és a női Dream Teamben az idén bemutatkozott Smith, így a félidőben már a vendégeknél volt az előny (30-33).

Nagyszünet után beleerősítettek a csoportjukban éllovas hazaiak, és a feljavuló Kovacevic és Matovic révén 37-37-nél utolérték a riválist, sőt a 30. percre már 53-47-et mutatott az eredményjelző. A lendület viszont az utolsó játékrészre elfogyott, így az ellenfél az utolsó percben a tarthatatlan Johnson kosaraival a maga javára döntötte el a találkozót.

A 3 győzelemnél és 2 vereségnél tartó soproniak egy hét múlva a címvédő francia Valenciennes-hez látogatnak.

A csoport többi mérkőzésén:
Brno (cseh) - BZ Szanktpetyerszburg (orosz) 88-43
Vilnius (litván) - Zaporizzsja (ukrán) 79-52
szabadnapos: Valenciennes (francia)

A csoport állása:
1. Vilnius 8 pont/4 mérkőzés (277-197), 2. Sopron 8 (394-340), 3. Brno 7/4, 4. Valenciennes 6/4 (249-235), 5. Kraków 6/4 (262-275), 6. Zaporizzsja 6 (333-356), 7. Szanktpetyerszburg 4/4.

A MiZo-Pécsi VSK végig vezetett, és szenzációs diadalt aratott a francia Bourges vendégeként.

Euroliga, 5. forduló, B csoport:
Bourges (francia) - MiZo-Pécsi VSK 57-63 (12-18, 10-18, 14-16, 21-11)
pontszerzők: Palau 14, Reghaissia 10, Bjedov 9, Godin 8, Jekabsone 6/6, Dumerc 6, Drljaca 4, illetve Hlede 18/6, Iványi 14/6, Vilipic 10, Branzova 9/3, Béres 6, Fegyverneky 2, Bojko 2, Károlyi 2.

A kiválóan kezdő PVSK alaposan meglepte a háromszoros Euroliga-győztes Bourges-t - amelynél már hatodszor vendégeskedett -, és Iványi, valamint a közelmúltban érkezett, WNBA-bajnok Hlede révén hat ponttal elhúzott.

A második negyedben folytatódott a pécsi csoda: a 15. percben már 20-32-t mutatott az eredményjelző, a nagyszünetre pedig még tovább nőtt a különbség (22-36). Az első félidőben a mezőny legjobbja a horvát Hlede lett 10 ponttal, a mindeddig veretlen franciák legjobbja, a lett légiós Jekabsone viszont egyszer sem talált a gyűrűbe.

Térfélcsere után Béres találatával már 20 pontra nőtt a szárnyaló Rátgéber-együttes előnye, a túloldalon a hazaiak csak a Barcelonából érkezett Palau révén tartották a lépést. Az utolsó negyedben a Bourges egy 8-0-s rohammal megkezdte a felzárkózást, de 6 pontnál közelebb nem tudott kerülni a sorozat legutóbbi bronzérmeséhez, amely így bravúros győzelmet aratott.

A 3 sikernél és 1 kudarcnál tartó pécsiek jövő csütörtökön a spanyol Valenciát fogadják.

A csoport másik mérkőzésén:
Kosice (szlovák) - Trutnov (cseh) 80-78