Vágólapra másolva!
A nemzetközi szövetség (FIBA) hivatalosan is értesítette a MiZo-Pécsi VSK vezetőit, hogy a CSZKA Moszkva helyettesíti a nőikosárlabda Euroliga 2004/2005-ös küzdelmeitől visszalépett UMMC Jekatyerinburgot, a baranyai gárda kijelölt csoportellenfelét.

A magyar bajnok honlapja a FIBA-tól származó információk alapján már kedden tájékoztatott a B csoportot érintő változásról, ám ez csak szerdán vált biztossá.

A tengerentúli sztárokkal teletűzdelt, Sabtaj Kalmanovic milliárdos által a semmiből megteremtett - 2003-ban Euroliga-győztes - Jekatyerinburgot az elmúlt idény negyeddöntője után kizárták, mivel beigazolódott, hogy hamis grúz útlevelekkel szerepeltette két amerikai klasszisát, Yolanda Griffith-t és DeLisha Miltont.

Ezt követően a tulajdonos a női kosárlabdázás történetének legnagyobb összegű szerződését kötötte meg az ausztrál Lauren Jacksonnal - aki 100 ezer dollárért szerepelt az egyhetes bajnoki döntőn -, de az uráliak végül 3-0-ra alulmaradtak a Szamarával szemben.