Vágólapra másolva!
Negyedik magyarországi szezonjára készül Daliborka Vilipic, a bosnyák kosárlabdázó ugyanis három soproni év után - egy kis pármai kitérővel - Pécsre szerződött. A MiZo-Pécsi VSK további erősítéseket is tervez. Rátgéber László kijelentette, amíg Rózsa Gábor a szakosztály-igazgató, biztosan a csapat edzője marad.

Európa mércével is komoly centert szerződtetett a MiZo-PVSK nőikosárlabda-csapata, amely kétéves szerződést kötött Daliborka Vilipiccsel. A 29 éves, 195 cm magas, 94 kg testsúlyú bosnyák játékos az elmúlt két idényt az Euroliga-résztvevő olasz Lavezzini Parma együttesében töltötte, a 2003/2004-es szezonban az olasz klubcsapatában 12,2 pontot és 5,4 lepattanót szerzett a legrangosabb európai kupasorozat összecsapásai során.

Vilipic nem ismeretlen a magyar szurkolók előtt sem, hiszen három esztendőt töltött Sopronban, előbb a Soproni Postás, majd a GYSEV együttesében. Szerbia-Montenegró válogatottjának tagjaként a görögországi Európa-bajnokságon is szerepelt, együttesében 10,3 pont, 4,8 lepattanós átlagot ért el.

A pécsi gárda honlapján Rátgéber László vezetőedző cáfolta azokat a pletykákat, amelyek távozásáról szóltak. "Elég sokat beszéltek mostanában arról, hogy a jövő évad végén nem maradok Pécsett. A helyzet ezzel szemben az, hogy ameddig Rózsa Gábor a szakosztály igazgatója, biztosan maradok a MiZo-Pécsi VSK edzője" - jelentette ki a tréner.