Vágólapra másolva!
Az egykori klasszis játékos, Balogh Judit lett a nőikosárlabda-NB I-ben idén 10. helyen záró BEAC-Újbuda csapatának vezetőedzője. Megbízatása egy idényre szól. Elődje, Sterbenz Tamás doktori tanulmányai miatt jelezte a klubvezetésnek, hogy nem kíván maradni.

Szabari János ügyvezető elnök elmondta: Sterbenz személyében egy nagyszerű szakember távozik tőlük, majd hozzátette: "Balogh Juditot nem volt nehéz meggyőzni, hogy vegye át a csapatot, hiszen a BEAC-ban kezdte el a kosárlabdázást. Nagy kihívás ez számára" - jegyezte meg Szabari, aki korábban edzője volt a népszerű Bubunak.

A 36 éves Balogh 223-szor szerepelt a magyar válogatottban. Legnagyobb sikereit a jelenleg Euroleasing-Orsi Sopron néven induló együttesben aratta, amellyel háromszor bajnoki címet (1993, 1999, 2002), egyszer pedig Ronchetti Kupát (1998) nyert.