Vágólapra másolva!
Nem jutott ki a 2005-ös tunéziai világbajnokságra a magyar férfikézilabda-válogatott, miután a selejtező miskolci visszavágóján végletekig izgalmas csatában csak egy góllal, 30-29-re győzött Norvégia ellen.

Vb-selejtező, visszavágó:
Magyarország - Norvégia 30-29 (16-19)
gól: Perez 13, Nagy 5, Pásztor, Császár, Mezei 3-3, Kertész 2, Diaz 1, illetve Strand 6, Skjaervold 5, Solberg, Hagen 4-4, Löke 3, Riise, Lund, Tvedten 2-2, Lauritzen 1.
A párharcot a norvég válogatott nyerte 56-54-es összesítéssel, így részt vehet a 2005-ös tunéziai vb-n.

Keményen kezdtek a csapatok, Csoknyai már a második percben kisbüntetést kapott, és főleg Skjaervold élt az alkalommal. A hazaiaktól a két átlövő, Nagy és Perez "köszönt be" az elején, míg a két hete honosított Hernandez több ziccert megfogott. Azonos létszám mellett az ötödik percben vezetett először a magyar válogatott (4-3). Fej fej mellett haladt a két gárda, nem sikerült ledolgozni az első találkozón összeszedett háromgólos hátrányt.

Sőt, a bátor skandinávok sorozatban négyszer voltak eredményesek, így ismét vezettek (6-8). Ekkor hullámvölgybe kerültek a magyarok, s tovább nőtt a különbség, ráadásul Császár büntetőt rontott. Csak Perez volt dicsérhető, aki a 18. percben már az ötödik gólját dobta (8-11), és a szünetig kilencig jutott. A norvégok az első félidő hajrájában is sikerrel vertek vissza minden felzárkózási kísérletet, még emberhátrányban sem hibáztak. 17-13-as vezetésüknél, a 26. percben Skaliczki László szövetségi kapitány időt kért, és cserékkel próbálta erősíteni a védelmet.

A fordulást követően óriási iramban kezdtek a hazaiak, három gyors gól és három Hernandez-bravúr, s máris egyenlő lett az állás a 33. percben. A miskolci közönség fantasztikus hangulatot varázsolt a csarnokba. Lendületbe jött a magyar együttes, Perez tizedszer is eredményes volt (20-19), míg Diaz remekül őrizte az ellenfél legveszélyesebb játékosát, Strandot. A 37. percben 22-19 lett, és ez azt jelentette, hogy ledolgozta hátrányát Skaliczki csapata. Azonnal időt kért a norvég edző. A vendégek összesen 12 percen át nem dobtak gólt, de ettől nem roppantak meg.

Az utolsó negyedóra 25-22-es hazai vezetésről, vagyis "meccsnullról" indult. Az idegek harcát a két kapus jól bírta, rajtuk nem múlott semmi, viszont több elrontott támadás utáni lefordulásból megint egyenlő lett (25-25), majd a megszakítás nélkül négyszer gólt dobó Hagen révén fordítottak a norvégok.

Nagy hajrát kellett nyitni, de ebben benne volt a hiba lehetősége, és a rivális minden apró bizonytalanságot könyörtelenül kihasznált. Még Hernandez is kiállítást kapott, mert rossz ütemben mozdult ki egy norvég kiugrásra, és így már nem maradt esély a továbbjutás kiharcolására.

Az athéni olimpiára készülő magyar válogatottat fájó kudarc érte, mivel a 2005-ös vb-ről lemarad, s így a jövőben a világversenyek selejtezőit is hátrányos helyzetben, az első összecsapásokat otthon rendezve kell megvívnia. A mostani mérkőzés nagyon hullámzó játékot hozott. Mindkét játékrész nyitó tíz perce a magyaroké, majd kétszer negyedóra főleg a vendégeké volt, míg a többi szakaszt kiegyenlített küzdelem jellemezte, és ez kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz.