Vágólapra másolva!
A szlovák Extraligából érkezik az Alba Volán jégkorongcsapatának új légiósa, Kövér Gábor. A 26 esztendős balszélső egyéves szerződést kötött a magyar bajnokkal, s tervei szerint mihamarabb elintézné honosítását is, hogy szerepelhessen a magyar válogatottban.

Hiába tart holtidényénél a jégkorongszezon, zajlik az élet Székesfehérvárott. Az Alba Volán együttese előbb a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) döntése értelmében megkapta a második számú európai klubtorna, a Kontinentális kupa 2004-2005-ös sorozatának négyes döntőjét, amelyre 2005. január 7-9-e között kerül sor, majd a csapat vezetőedzőjét, Pat Cortinát kinevezték a nemzeti csapat élére is.

A legfrissebb hírek szerint az együttes máris szerződtette első új játékosát a következő szezonra, erről Nemes Attila, a klub nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökségi tagja informálta az [origo]-t. Az érkező játékos a HC Kosice 26 esztendős balszélsője, Kövér Gábor (vagy ahogy a szlovák forrásokban szerepel: Kövér Gábriel).

A játékos tagja volt a 2001-ben, Zakopanéban Universiade-győztes szlovák válogatottnak is. Szerződése egy évre szól, de Kövér úgy tervezi, Sille Tamáshoz hasonlóan szeretné megszerezni az állampolgárságot, s akkor szívesen játszana a magyar válogatottban.

A kassai együttes a 2003/2004-es bajnokságban bejutott a szlovák Extraliga elődöntőjébe, de ott 4-0-s összesítéssel alulmaradt a Dukla Trencín csapatával szemben.