Vágólapra másolva!
A Dunaferr nyerni tudott a Ferencváros otthonában a nőikézilabda NB I vasárnapi rangadóján, így három fordulóval a zárás előtt már négy pont az előnye az üldöző fővárosi csapattal szemben.

Rájátszás, 1-4. helyért:
Ferencváros - Dunaferr 22-25 (14-11)
gól: Tóth, Uhrakova 5-5, Kirsner, Mravikova, Pádár 3-3, Barna 2, Kocsik 1, illetve Ferling 8, Radulovics 7, Kindl, Bohus 3-3, Lovász, Bulath 2-2.

Két ferencvárosi gólra néggyel válaszolt a Dunaferr, amelynek kapusa, Pálinger gyorsan magára talált, és hét percig minden lövést védett. A vendégektől főleg a kisebb sérüléssel bajlódó Radulovics volt eredményes, de később, amikor külön őrzőt kapott, már ő sem villogott. Negyedóra elteltével érte be az FTC a riválist (7-7), majd Kirsner pimasz ejtése már a hazaiak vezetését jelentette. Fokozatosan durvult el a rangadó, sok volt a kiállítás. Ebben a szakaszban egyértelműen a Ferencváros akarata érvényesült, így háromgólos előnyre tett szert a szünetig.

A fordulást követően lendületben maradt a fővárosi csapat, kicsit növelte a különbséget, majd az addiginál agresszívebb védekezésre váltottak a dunaújvárosiak, de ez sem volt igazán ellenszer a gyors rohamokra. A vendégek sokat cseréltek, de nem akart összeállni a megfelelő sor, mert a hazaiak hihetetlen lelkesedéssel visszaverték a felzárkózási kísérleteket. Az utolsó negyedórában kiütközött, hogy a címvédőnek több megfelelő cserejátékosa van. Az FTC kezdősora fokozatosan fáradt, és a rutintalan fiatalok már nem tudták jól helyettesíteni a társakat.

A Dunaferr sorozatban három gólt dobott (51. perc, 22-22), ekkor azonban Sugár kivédte Radulovics büntetőjét. Továbbra sem volt gólerős a hazai csapat - helyenként Pálinger remekelt -, és törvényszerűen jött az újabb fordulat: Ferling duplájával már a vendégek vezettek ismét. Az FTC egyszerűen képtelen volt gólt dobni az utolsó 11 percben, így nem meglepetés, hogy a BL-elődöntős rivális begyűjtötte a fontos két pontot.

Mehlmann Ibolya időntúli szabaddobásból szerzett góljával nyert Vácon az EHF-kupa-döntős Győri Graboplast ETO KC.

Eredmény:
Váci NK-Győri Graboplast ETO KC 30-31 (15-16)

Az állás a rájátszás harmadik fordulója után:
1. Dunaferr 10 pont (4)
2. FTC 6 (2)
3. Győr 5 (3)
4. Vác 1 (1).

A Tatabánya Carbonex KC négygólos győzelmet aratott a vendég Pestszentlőrinc-Elektromos-Rév ellen a férfi NB I felsőházi rájátszásában.

Rájátszás az 1-6. helyért:
Tatabánya Carbonex KC - Pestszentlőrinc-Elektromos-Rév 28-24 (16-10)