Vágólapra másolva!
Kétéves szerződést készül aláírni a TuS-N-Lübbecke együttesével Fazekas Nándor, a Fotex KC Veszprém válogatott kézilabdakapusa. Az ujjtörése miatt hetekre kidőlő játékos nyártól szerződhet a jelenleg még másodosztályú, de minden bizonnyal feljutó gárdához. Nem lesz a Fotexé a horvát Lackovic sem, aki végül a Flensburg-Handewitt csapatát választotta.

Jövőre már nem a Fotex KC Veszprém férfikézilabda-csapatát erősíti Fazekas Nándor, a világklasszis kapus ugyanis német lapértesülések szerint a Bundesliga másodosztályának listavezetőjéhez szerződik. A TuS-N-Lübbecke együttese (amelyet 2001-ig TuS Nettelstedtként ismerhettünk) minden bizonnyal feljut az élvonalba, eddigi 27 mérkőzését ugyanis megnyerte, előnye 12 pont a második helyen álló Post Schwerinnel szemben.

A Mindener Tageblatt információja szerint a csapat komoly erősítéseket fontolgat, így a jelenleg ujjtörése miatt sérült Fazekas kapus mellett - aki információink szerint kétéves szerződést köt a nyáron - több nagy nevet is csábít. Két fiatal német játékos, Tobias Schröder (Gummersbach) és Rolf Hermann (HSG Augustdorf/Hövelhof) mellett a szlovén Eb-ezüstérmes Ognjen Backovic is a kiszemeltek között van, a 23 éves védő szerződése nyáron ugyanis lejárt az RD Prule csapatánál. Január óta kapcsolatban áll a klub a norvég Jan-Thomas Lauritzennel is, a négy éve a TuSEM Essent erősítő kézilabdázó szintén nyártól válik szabaddá.

Ami még biztos: nem lesz a Fotex játékosa a horvát válogatott egyik erőssége, Blazenko Lackovic, aki végül az RK Zagreb helyett a német SG Flensburg-Handewitt csapatát választotta. A 23 éves, tavaly világbajnoki címet nyert klasszis 2007-ig szóló szerződést írt alá a Bundesliga listavezetőjével.