Vágólapra másolva!
A férfivízilabda-Euroligában ezen a hétvégén az utolsó előtti fordulóhoz érkeznek a legjobb 16 között érdekelt, négy csoportban játszó gárdák, köztük a három magyar együttes. A körmérkőzéses sorozatban a Vasas és a Honvéd ezúttal külföldön szerepel, egyedül a BVSC száll vízbe hazai medencében.

A bajnoki címvédő, tavaly az akkor még Bajnokok Ligájának nevezett széria döntőjéig jutott Domino-BHSE van alighanem a legnehezebb helyzetben. D betűjelű kvartettjében annak tudatában csap össze a Szpartak Volgográddal szombat délután (17 ó), hogy az orosz vendéglátóktól legalább egy pontot el kell ragadnia, különben búcsút inthet továbbjutási álmainak. Kovács István együttese mindenesetre nem azért áll zömmel világklasszisokból, hogy a kétségtelen bravúrt ne tudná produkálni, más kérdés, hogy ehhez az eddig mutatottnál lényegesen többre, jobb és hatékonyabb pólóra lesz szükség.

A Honvédhoz hasonlóan az Euroliga rajtjánál szintén a Final Fourba, a legjobb négy közé várt Vasas számára is roppant nehéz fellépés ígérkezik a B csoportban: a piros-kékek Pireuszban ütköznek meg (szombat, 18 ó) azzal az Olympiakosszal, amellyel idehaza bizony nem bírt (a Komjádi uszodában 8-8-ra végeztek a csapatok) a - korábban a görög gárdával oly sikeres - Kásás Zoltán irányította angyalföldi alakulat. A Vasas-Plaket-Euroleasing nem kaphat ki, mert akkor a még a negyeddöntőt érő második helye is kérdőjelessé válhat, ha viszont nyer, amihez megvan a csapatban a kellő erő és tudás, a csoportelsőség is elérhető közelségbe kerül.

A BVSC-Brendon, Gerendás György csapata a Szőnyi úton fejezi be csoportselejtezőit, amennyiben nemcsak most vasárnap (17.30 ó), hanem a C jelű kvartett utolsó körében is idehaza fogadja riválisát azzal a "megkötéssel", hogy mind a francia Olympic Nice-t - ez tűnik a könnyebben teljesíthető feladatnak -, mind a szerb-montenegrói Primorac Kotort le kell győznie, különben nem lesz ott a nyolcba kerüléshez előírt első két hely valamelyikén.

A három magyar Euroliga-csapat hétvégi programjáról ezúttal is élőben közvetít a Magyar Rádió: szombaton előbb 17 órától a Volgográd-Domino, majd 18-tól az Olympiakosz-Vasas meccs hallható a Petőfin, s ugyanezen az adón követhető nyomon vasárnap 17.30-tól a BVSC-Nice összecsapás.