Vágólapra másolva!
A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy felveszi a kapcsolatot a Magyar Labdarúgó Liga égisze alatt működő Liga Marketing Kft.-vel, amely felajánlotta segítségét, és anyagi támogatást is kilátásba helyezett. Az MRSZ vezetősége kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy veszélybe került a szövetség működése.

Néhány hete még lemondását fontolgatta a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége. Az idei 18 millió Ft-os állami támogatás és az egyéb bevételek ugyanis nem biztosították az óvatosan is 24 milliósra tervezett működési költségvetést. A kedden tartott rendkívüli sajtótájékoztatón Körösfői László elnök kifejtette: a jelenlegi vezetőség hét éve működik, az akkor megörökölt jelentős hiányt ledolgozta, s működése alatt minden évet nullszaldóval zárt. Ennek ellenére a honi röplabdasport pénzügyi nehézségekkel küzd. Az elnökség legjobb tudása szerint irányította a sportágat, de sok tényező eredőjeként így is csökkent a röplabda népszerűsége. Hacsak csoda nem történik, a vezetőség feláll, s átadja helyét.

Nos, a jajkiáltásnak eredménye lett: Lukáts György sajtófőnök, kihasználva a dél körüli rövid szünetet, bejelentette a várakozó újságíróknak: az elnökség marad. Azonnali pénzátutalás és hosszútávú marketingmunka ígéretével a Liga Marketing Kft. sietett a bajban lévő MRSZ segítségére. A tárgyalásokat az MRSZ elnöke, főtitkára, sajtófőnöke és a strandröplabda szakág vezetője napokon belül megkezdi.

A MOB is ígéretet tett a juttatások szerkezetének átvizsgálásra, amiből a közvetlen pénzügyi segítség következik. Több, a röplabdával szimpatizáló vállalkozás ajánlotta fel a közgyűlés mintegy 700 ezer forintos költségének átvállalását, edzőtáborok finanszírozását. Ezek hatására Stevik Péter főtitkár tovább tudta faragni a költségvetést. A kedvező változások hatására döntött úgy az elnökség, hogy tovább dolgozik.

Oszvald György