Vágólapra másolva!
A Domino-BHSE hazai pályán nem tudta legyőzni az eddig százszázalékos Jadran Herceg Novit a férfivízilabda Euroligában, a csoportmérkőzések 4. fordulójában, s a döntetlennel a harmadik helyen áll a D betűjelű négyesben. Nyéki Balázs parádés teljesítménye ellenére a BVSC-Brendon kétgólos vereséget szenvedett a horvát Mladost Zagreb otthonában, s így a C jelű kvartett utolsó helyére csúszott vissza.

4. forduló, D csoport:
Domino-BHSE - Jadran Herceg Novi (szerb-montenegrói) 6-6 (2-1, 2-2, 2-2, 0-1)
a magyar gólszerzők: Biros 2, Szívós, Molnár, Fodor, Vári 1-1

Idegenben 6-5-re kikapott Kovács István együttese, így a visszavágás vágya is fűthette a magyar együttest, amelynek mindenképpen nyernie kellett a továbbjutási esélyek megtartásáért. Ennek megfelelően nagy lendülettel kezdett a Honvéd, s bár emberelőnyből Molnár Tamás "húzása" még kimaradt, hamarosan Szívós Márton felsőlécről lepattant lövése már gólt ért, legalábbis a játékvezetők szerint. Az eddig százszázalékos vendégek Udovicic megúszása után egyenlítettek, majd Kiss Gergő büntetője Sefik válláról fölé pattant. Ez nem törte össze a magyar bajnokot, egy leindítás után Szívós és Biros a végletekig passzolgatott, végül az olimpiai bajnok talált a hálóba. Ezután mindkét kapu előtt kimaradtak a helyzetek, az első negyed minimális hazai előnnyel zárult.

A második játékrész elején a Herceg Novi második emberelőnyét is kihagyta, s ezt "fórból" Molnár büntette, már 3-1-re vezetett a hazai együttes. Ezt követően a Honvéd "létszámtöbbletben" hibázott, majd ugyanebben a műfajban Jokic volt eredményes, csökkent Birosék előnye. Kimaradt ziccerek után alig több, mint 1 perccel a dudaszó előtt Fodor Rajmund a bal szélről bombázott a hosszú sarokba, ismét megnyugtatóbb lett a távolság a két csapat között. Hamarosan azonban előnyből Milanovic találta meg az utat Gergely István kapujához, így az első félidőben semmi sem dőlt el.

A harmadik negyed elején negyedszer került fórba a Honvéd, de egy pontatlan átadás miatt kimaradt a lehetőség, s Molnár kiállítása után Latkovic egalizált. A következő hazai akció is lövés nélkül zárult, s Gergely védése kellett ahhoz, hogy ne kerüljön hátrányba a Kovács-csapat. Az ötödik Honvéd-fórt Kiss remek passza után Vári Attila vágta a hálóba, majd a nyolcadik Jadran-fórt Mészáros használta ki. Az utolsó percben előnyből Biros lőtt ismét gólt, vagyis a magyarok újra egy lépéssel a rivális előtt jártak.

Az utolsó negyedben öt és fél percig nem esett gólt, majd Molnár beforgatta védőjét, aki visszarántotta, a megítélt büntetőt Biros magasan fölé vágta... A végén a vendégek támadtak, s 6 mp-cel a befejezés előtt fórból Jokic egyenlített, a kimozduló Gergelyt becsapva emelt az üres kapuba. Biros még mindent megpróbált, de a dudaszó előtti lövését Sefik védte, így maradt a döntetlen.

A csoport másik mérkőzésén:
Jug Dubrovnik (horvát) - LukOil Volgográd (orosz) 7-5

m

gy

d

v

gk

p

1.Jadran Herceg Novi

4

3

1

0

35-28

7

2.Jug Dubrovnik

4

2

-

2

34-33

4

3.Domino-BHSE

4

1

1

2

35-35

3

4.LukOil Volgográd

4

1

-

3

31-37

2