Vágólapra másolva!
Minden várakozást felülmúlna a magyar férfikézilabda-válogatott, ha a szlovéniai Európa-bajnokság utolsó középdöntő-mérkőzésén legyőzné a német nemzeti együttest. Egyrészt ez a bravúr eddig egyszer sikerült csak kéziseinknek, másrészt ezzel a sikerrel szinte biztosan elődöntőt játszhatna Skaliczki László kapitány együttese. Hacsak valami fatális balszerencse folytán a szlovén-francia mérkőzés nem döntetlennel zárul.

Pincési László helyszíni tudósítása Ljubljanából

Mit lehet mondani egy olyan mérkőzés után, mint amilyen a szerb-magyar összecsapás volt szerdán? A férfikézilabda-Eb egyik legváltozatosabb csatája után Veselin Vujovic kapitány fogalmazta meg a legjobban a látottakat és gondoltakat: szép-szép a játék és a küzdelem, de ezzel a 29-29-es döntetlennel egyik csapat sem járt jól.

Igaz, Magyarország rosszul sem. Hiszen tételezzük fel, megnyerjük a mérkőzést, ettől függetlenül az utolsó, németek elleni rangadót még hozni kell a Skaliczki-csapatnak. A tét tehát minden formában ugyanaz: csütörtök este, 18.30-kor - valószínűleg a tomboló hazai szurkolókkal is szemben - Németország ellen kell kiharcolnia az elődöntőbe jutást együttesünknek.

Ami érdekes, s az újságírók is felkapták rá a fejüket, a szlovén közönség szerdán a szerbeknek szurkolt. Mikor ezt este, egy kötetlen beszélgetés formájában felvetettük egy drukkernek, azt válaszolta: "Nem utálunk minden szerbet, legfeljebb nem mindegyiket szeretjük." Azaz a kéziválogatott (az egy nappal korábbi véres csata ellenére) a kedvenc kategóriába tartozik.

Skaliczki László egy dolog miatt nyugodhatott meg teljesen, utolsó már nem lehet a csapat, a csehekkel szemben ugyanis jobban áll. Hogy mit érez a német meccsel kapcsolatban: "Jobban fekszik a stílusuk, mint a szerbeké."

Az esti szlovén-német mérkőzést látva azért nem lehetünk túl boldogok, mert egy bombaerős s jó formában játszó együttest ismerhettünk meg Heiner Brand legénységében. A kapuban akár Fritz, akár Ramota képes lehet a világklasszis teljesítményre (utóbbi ezt szerdán bizonyította is), a David Beckham punkfrizuráját idéző Hens és Zerbe személyében igazi klasszikus átlövőkkel rendelkezik az együttes, Stephan szenzációs irányító, Schwartzer néha tarthatatlan a vonalon, Kehrmann az Eb talán legjobb jobbszélsője. A gyenge pont talán csak a balszélső Jansen, aki a sérült Kretzschmart helyettesíti, lelkesen, de sok hibával.

Ezek után bravúr lenne valóban a siker, főleg, hogy a németek igazi nagy tervekkel várják a folytatást. "A csapat végre Európa-bajnok tud lenni, bevallom, én ezt is várom a fiúktól" - nyilatkozta Ulrich Strombach, a Német Kézilabda Szövetség elnöke. Erre kontrázott rá Heiner Brand kapitány, aki szerint két elveszített finálé után (2002-ben az Eb-, tavaly a vb-döntőben kapott ki a gárda) adott a lehetőség a javításra.

A két csapat (a német egyesítés óta) 12 meccset vívott egymással, ebből csak egyszer sikerült nyerni, és kétszer pontot csenni a mieinknek. A 18.30-kor kezdődő találkozót a román Plesa, Carligeanu kettős vezeti, ez jó kabalának is bizonyulhat, hiszen az Eb előtti, tiszaújvárosi és miskolci viadalon ők vezették Pásztorék mindhárom győztes találkozóját.

Hogy a helyzet ne legyen ennyire egyszerű, még akkor is kieshet a magyar válogatott, ha nyer, igaz, ehhez már vagy nagy balszerencsének kellene történnie. Amennyiben ugyanis az esti utolsó szlovén-francia rangadó (vezeti a svéd Hansson, Olsson kettős) döntetlenül végződne, a három hatpontos csapat közül rosszabb mérlege miatt Magyarország esne ki, s mindössze az ötödik helyért játszhatna.