Vágólapra másolva!
Pénteken dr. Esztergályos Károllyal, az ország egyik legjobb diagnosztájával vizsgáltatták meg Chantelle Andersont és Albena Branzovát, a MiZo-Pécsi VSK két világklasszis kosarasát. Az amerikai és a bolgár center a Telekomas Lietuvas elleni csütörtöki Euroliga-meccsen (63-56) sérült meg, s bár valamelyest jobb az állapotuk a vártnál, jövő csütörtökön a spanyol Ros Casares elleni, 12. fordulóbeli rangadón vélhetően egyikük sem léphet pályára.

Pontosan ezért a hétszeres magyar bajnok menedzsmentje - miután jelzés érkezett, hogy egy bizonyos összeg rendelkezésre áll a tranzakcióhoz - megkezdte a tárgyalásokat a két légiós közül a súlyosabban sérült, azaz Anderson időleges pótlására.

Rátgéber László, a pécsiek edzője arra a három meccsre szerződtetne egy minőségi centert - például az amerikai Nathalie Williamst -, ami még hátra van az Euroliga csoportküzdelmeiből: jövő csütörtökön a Ros Casarest fogadja a Pécs, február 4-én Valenciennes-be látogat, végül február 12-én a pécsi, Gambrinus Brno elleni összecsapással zárul az alapszakasz.

Bár a végeredményt képtelenség jósolni, a legvalószínűbb, hogy négy csapat, a Gdynia, a Brno, a Valenciennes és a Pécs azonos pontszámmal, 9/5-ös mutatóval osztozik majd a B csoport első négy, továbbjutást jelentő helyén.

Branzova sérülése jobb vádlijában részleges, 1,5 centi hosszú izomrostszakadás, Anderson pedig a korábban, a gdyniai meccsen tönkrement bal térdére sérült rá, bár szalagszakadásról szerencsére nincs szó. A Pécs következő bajnoki mérkőzése egyébként a BEAC elleni vasárnapi hazai találkozó.

Ch. Gáll András