Vágólapra másolva!
A Titász-NRK-Nyíregyháza csapata hazai pályán, remek mérkőzésen négyjátszmás vereséget szenvedett a sokkal jobb erőkből álló orosz Uralocska Jekatyerinburgtól a női röplabda Bajnokok Ligája C csoportjának 1. fordulójában. Nem sikerült a bravúr a Kazincbarcika férfi csapatának sem az Élcsapatok Kupájában, a portugáliai 3-0-s vereség után kevés esély maradt a visszavágón.

nők, Bajnokok Ligája, C csoport, 1. forduló:
Titász-NRK-Nyíregyháza - Uralocska Jekatyerinburg (orosz) 1-3 (23, -21, -11, -18)

A magyar bajnok nagyon összeszedetten, jól koncentrálva kezdte a mérkőzést, s ez láthatóan kissé meglepte a sztárokkal teli vendégegyüttest, amely talán nem számított ekkora ellenállásra. Az első játszmában a lelkesedés meghozta gyümölcsét, a nyírségiek tartani tudták a lépést az orosz gárdával, sőt hatalmas meglepetésre megnyerték a szettet.

A folytatásban már felvette a ritmust az Uralocska, s előbb szoros küzdelemben egyenlített, majd a harmadik játszmában átlépett ellenfelén. A negyedik szettben a Nyíregyháza sokáig jól tartotta magát, ám a végén a vendégek nagyobb tudása érvényesült. A Titász-NRK-Nyíregyháza csütörtökön a spanyol Tenerife Marichallal játszik.

Nem sikerült az újabb bravúr a Vegyész RC Kazincbarcika férfiröplabda-csapatának sem, amely sima, háromjátszmás vereséget szenvedett a portugál Castelo da Maia otthonában a férfi röplabda Élcsapatok Kupája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

A nyolcaddöntőben a címvédő holland Apeldoornt búcsúztató magyar bajnok nem tudta kihasználni magassági fölényét a portugál együttessel szemben, amely roppant dinamikusan játszva felőrölte ellenfelét, s biztosan győzött. A nagy különbségű vereséggel a Kazincbarcikának nagyon kevés esélye maradt a továbbjutásra. A visszavágóra kedden, Kazincbarcikán kerül sor.

férfiak, Élcsapatok Kupája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Castelo da Maia (portugál) - Vegyész RC Kazincbarcika 3-0 (17, 19, 11)