Vágólapra másolva!
A Dunaferr nagy bravúrt végrehajtva győzni tudott az eddig százszázalékos orosz Lada Toljatti otthonában a nőikézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának rangadóján. Jóval könnyebb dolga volt a Ferencvárosnak, amely magabiztosan, 32-24-re verte a D csoport leggyengébb együttesét, a lengyel Lublint.

Női Bajnokok Ligája, 3. forduló, A-csoport:
Lada Toljatti (orosz) - Dunaferr SE 21-22 (13-13)
a magyar csapat gólszerzői:
Radulovics 7/1, Lovász 4, Bulath, Ferling 3-3, Bohus, Pigniczki 2-2, Nagy 1

A rangadó első két gólját a hazaiak szerezték, ezt követően viszont Radulovics révén fordított a Dunaferr. Az előnyt annak ellenére sikerült sokáig megtartania, hogy a 3. percben Bohusnak kifordult a bokája, és csak negyedórával később térhetett vissza. A védőfal Pigniczki zavarásaival és Pálinger hárításaival jól működött, s a 22. percben 11-8-ra elhúzott a magyar bajnok. Még a szünet előtt a bírók két vendégjátékost is kiállítottak, és a Toljatti ezt kihasználva egyenlített.

A fordulást követően az oroszok vették át a kezdeményezést, s ebben az is segítségükre volt, hogy Radulovics egyre pontatlanabbul lőtt. A Lada egészen az 52. percig 2-3 góllal vezetett, noha Pálinger remekelt. Később Pigniczki került az irányító posztra, és vele nagyon ötletes támadásokat sikerült vezetni, így egyenlő lett, majd fordítottak a dunaújvárosiak (19-20).

Ezután a Toljattihoz került az előny (21-20), majd Bulath egyenlített, ráadásul Pálinger újabb két bravúrt mutatott be. A záró percben Bohus belőtte a győztes találatot.

A szenzációs eredményt produkáló, veretlen Dunaferr legközelebb február 7-én lép pályára a spanyol csapat otthonában.

A csoport másik mérkőzésén:
MJC Trier (német) - L'Eliana Valencia (spanyol) 28-24 (13-14)

Az állás:
1. Dunaferr 5 pont
2. Toljatti 4
3. Trier 3
4. Valencia 0

A következő fordulóban, február 7-én a Dunaferr SE az L'Eliana Valencia vendége lesz.

(MTI)