Vágólapra másolva!
Nincsen már hibátlan csapat a férfikosárlabda-bajnokságban, miután az egyedüliként százszázalékosan álló Kaposvár hazai pályán 14 ponttal kikapott az Albacomptól.  A Körmend a Dombóvár ellen botlást Kecskeméten javította, a Falco, az Atomerőmű és a ZTE otthon nyert.

férfikosárlabda-bajnokság, 6. forduló
Kaposvári KK - Albacomp 75-89 (24-21, 19-18, 13-21, 19-29)
Kaposvár, 1200 néző
vezette: Szabó Gy, dr. Vígh
pontszerzők: Ivkovic 21, Simon 21, Szőke 11, Varga 9, Trepák 6, Dénes 4, Jurgilas 3, illetve Walker 25, Lapov 17, Fodor G. 13, Góbi 12, Bencze 8, Spivey 6, Boros 5, Nyilas 3.

A férfikosárlabda-bajnokság hatodik fordulójának rangadóján a még veretlen, öt mérkőzésen öt győzelemmel álló Kaposvár az Albacompot fogadta, s a nagy lendülettel kezdő hazaiak Simon vezérletével gyorsan elhúztak 12-5-re. A fehérváriakat Lapov és Walker pontjai tartották, a negyed végére a fehérváriak fel is zárkóztak 24-21-re.

Sőt, a félidő előtt három perccel a vezetést is megszerezte az együttes (35-36), az első húsz perc mégsem kosár-, hanem kosaras párbajjal zárult. Ivkovics és Spivey kakaskodás végén a játékvezetők az amerikait állították ki, s mivel 20 perc után a Kaposvár négy ponttal vezetett, kevesen akadtak a csarnokban, akik féltették a hazai győzelmet.

A nagyszünetben Farkas Sándor alaposan felrázhatta az Albacompot, a fehérváriak ugyanis megújultan jöttek ki a harmadik negyedre, s a szinte hibátlanul dobó Walker vezérletével megfordították a találkozó állását. A hajrában állandósult a tíz pontos különbség, közben a nézőtéren néha elszabadultak az indulatok

A végjátékban magabiztosan őrizte előnyét az Albacomp, s összeszedettebb játékának köszönhetően megérdemelten nyert 89-75-re.

további eredmények:
Univer Kecskeméti SE - Marc-Körmend 65-76 (12-24, 24-15, 14-18, 15-19)
Falco KC-Szombathely - Soproni Ászok-SMAFC 108-71 (34-16, 24-21, 30-22, 20-12)
Atomerőmű SE - Marso-Isobau Nyíregyházi KK 105-58 (27-16, 18-14, 34-10, 26-18)
ZTE KK - PVSK-Panthers 85-78 (24-20, 20-19, 17-24, 24-15).