Vágólapra másolva!
Szendrei József nagy lehetőség előtt áll, lehet, szerződteti őt az egyik legnevesebb spanyol kosárlabda-együttes, az Unicaja Malaga. Persze nem az egykori kiváló kapusról, hanem annak fiáról van szó: a 205 cm magas játékos júliusban fejezte be amerikai tanulmányait, s bár az utóbbi napokban Körmenden tűnt fel, jelenleg Dél-Spanyolországban próbál szerencsét.

Körmenden hetek óta tudják a vezetők, hogy a férfikosárlabda-csapat egyik legfontosabb játékosa, a gyakorlatilag egyetlen bevethető center, Grebenár Péter műtét előtt áll. A tehetséges válogatott játékos térde nem egészséges, az utóbbi mérkőzéseken már bicegve mozgott, s a műtét már nem odázható el. Felvetődött, hogy az Egyesült Államokból, pontosabban Oklahomából hazatérő Szendrei József lehetne a megoldás, ám hiába szerepel a 23 éves játékos a hivatalos honlapon a csapat keretében, a Dombóvár elleni hazai vereség alkalmával mégsem lépett pályára. Mégpedig azért nem, mert a center közben Malagára utazott próbajátékra.

A spanyol kosárlabdasport egyik legjobb együttese, az Unicaja Malaga nem kezdte valami jól a szezont, így ráférne az erősítés az együttesre. A klub hivatalos honlapja megerősítette, a 205 cm magas magyar játékos, aki évekig a University of Oklahoma színeiben játszott (s jutott tavaly az NCAA Final Fourjába), szerencsét próbál az együttesnél, abban a városban, amelynek futballcsapatában a papa kapusként szolgált a nyolcvanas években.

"A csapat nagyszerű volt, bejutottunk a liga négyes döntőjébe is. A kosárlabda mellett közben az egyetemet is elvégeztem, s marketing szakon szereztem diplomát, magyarul, angolul és spanyolul is beszélek. Kosárlabdában viszont tapasztalatra van még szükségem, ezért szeretném magam kipróbálni Spanyolországban. Szeretném megmutatni, mit tanultam az Egyesült Államokban, úgy érzem, a spanyol liga, az ACB az NBA után a legerősebb a világon" - nyilatkozta Szendrei Pepe (ahogy édesapja után Ibériában is nevezik) a Diario Sur című újságban.

"Július elsején végeztem az egyetemen, s hazatértem Magyarországra. Egy hónappal ezelőtt szólt az ügynököm, Gorka Arrinda, hogy vár rám néhány spanyol meghívás. Miután a magyar bajnokság szintje gyenge, egy ilyen lehetőség nagy kiugrást jelentene a számomra mind az európai porondon, mind a válogatottság tekintetében. Hétfő óta edzem a csapattal, s reménykedem" - mondta a játékos.

az Unicaja kerete
Berni Rodriguez, Darren Phillip (brit), Carlos Cabezas, Louis Bullock (amerikai), Germán Gabriel, Moustapha Sonko (francia), Victor Alexander (amerikai), Walter Herrmann (argentin), Stéphane Risacher (francia), Chuck Kornegay, Frédéric Weis (francia)
edző: Paco Alonso