Vágólapra másolva!
A magyar férfikézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen hatgólos vereséget szenvedett a házigazda Dániától Silkeborgban. A Hypo már a hatodik vereségét gyűjtötte be a nőikézi-bajnokságban, ezúttal Debrecenben kapott ki.

eredmény:
Dánia - Magyarország 35-29 (19-12)
Silkeborg, 2000 néző
vezette: Repensek, Pozezvik (szlovénok)
gól: Stryger 10, Jeppesen, Boesen 4, Fog 4, Jörgensen 3, Laen 3, Christiansen 3, Boldsen 2, Jakobsen 1, Hansen 1, illetve Mezei 6, Nagy 5, Pásztor 5, Buday 3, Mocsai 3, Iváncsik G. 2, Kertész 2, Lendvay 1, Laluska 1, Katzirz 1.

Csak az első tíz percben volt szoros a csata. Azt követően elhúzott a dán együttes, és fokozatosan növelte az előnyét egészen a félidőig. A második játékrészben állandósult a különbség.

A már biztos olimpiai résztvevő magyar gárda pénteken Norvégiával, szombaton pedig újra Dániával mérkőzik. Mindkét csata helyszíne Norvégia lesz (Lena, illetve Elverum).

(MTI)