Vágólapra másolva!
Minden idők legerősebb mezőnyű magyarországi jégkorongtornáját rendezik meg jövő héten a 2300 férőhelyes káposztásmegyeri AstraZeneca-csarnokban. A viadalon a hazai mellett fellép a tavalyi világbajnok szlovák, az olimpiai negyedik fehérorosz, a szintén élvonalbeli ukrán válogatott, valamint a holland és a horvát együttes.

Bár javában zajlik az NHL-szezon, azért mégiscsak kuriózumszámba megy, ha az előző év hokivilágbajnoka Magyarországra látogat, pláne, ha a 2002-ben világelső szlovák válogatott nevezési lapján a Hossa és a Svehla neveket olvashatjuk. Igaz ugyan, hogy az egykori torontói sztár, Robert Svehla ma már a trencsényi hokicsapat tulajdonosa és menedzsere - most pedig a Budapestre érkező szlovák válogatott másodedzője -, a vezetőedző Frantisek Hossa pedig "csak" az ottawai Marian és a montreali Marcel édesapja, de azért mégis elmondható: minden idők legerősebb mezőnyét vonzza a Hat Nemzet Tornája a káposztásmegyeri AstraZeneca Jégcsarnokba, november 5. és 9. között.

Studniczky Ferenc, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke büszkén említette, hogy a korábbi években Négy Nemzet Tornája néven futó esemény most már hat ország válogatottját szólítja jégre: a házigazda Magyarország mellett Ukrajna, Fehéroroszország, a világbajnok Szlovákia, Hollandia és Horvátország lesz itt fővárosunkban. Igaz ugyan, hogy a sztárok - leginkább a szlovákok - mostanság az NHL jégmezőin vitézkednek, de azért a közvetlen második vonal sem képvisel megvetendő színvonalat. Az mindenesetre megjósolható, hogy erősebb lesz a mezőny még az elmúlt két évben hazánkban rendezett Divízió 1-es világbajnokságénál is.

A távol lévő Dusan Kapusta szövetségi kapitány helyett Palla Antal másodedző arról beszélt, hogy a két, Svédországban profiskodó Vas-fivér, Márton és János is valószínűleg hazatér a tornára, rajtuk kívül az Alba Volán és a Dunaferrből alakult Dunaújvárosi Acél legjobbjai alkotják a keretet, no meg négy fradista, akik közül a rutinos Sándor Szilárd azt ígérte, nem bánja meg az a néző, aki kilátogat a 3500 nézőt befogadó AstraZeneca Jégcsarnokba.

Oda, ahol - az esemény rangjához méltóan - viszonylag borsosak lesznek a jegyárak: 800 és 5000 forint között ingadoznak majd, míg az ötnapos bérlet 8000, illetve 12 900 forintot kóstál. Még a torna előtt, szerdán 18 órakor a szlovák és az ukrán válogatott barátságos találkozót vív a helyszínen.

Az AstraZeneca Kupa programja:
A csoport: Szlovákia, Magyarország, Hollandia
B csoport: Fehéroroszország, Ukrajna, Horvátország

november 6., csütörtök:
Szlovákia - Magyarország 17.30 ó (m2)
Horvátország - Fehéroroszország 20.30

november 7., péntek:
Ukrajna - Horvátország 15
Magyarország - Hollandia 18 (Sport1)

november 8., szombat:
Ukrajna - Fehéroroszország 15
Szlovákia - Hollandia 18

november 9., vasárnap:
az 5. helyért: A3-B3, 12
a 3. helyért: A2-B2, 15
döntő: A1-B1, 17.45 (m2)

(Megjegyzés: a vasárnapi program úgy módosul, hogy a magyar válogatott - bármelyik helyért játszik is - mindenképpen 17.45-kor lép pályára.)

Ch. Gáll András