Vágólapra másolva!
Szombat óta várják a Városmajorban Gwen Jacksont, a 22 éves, 188 centis, 84 kilós amerikai kosárlabdázót, akit 2004. május 31-ig leszerződtetett a BSE csapata. A San Antonio Silver Stars WNBA-gárdában a nyáron 8,8 pontos és 6,2 lepattanós átlagot produkált játékos helyett egy darabig csak telefonhívások érkeztek, ám szerdán reggel felbukkant a Ferihegyi repülőtéren a légiós. Ennek azonban aligha örülnek a fővárosi klubnál, Jacksont ugyanis Szabó István, a DKSK technikai vezetője várta.

A diósgyőri sportvezető az [origo]-nak elmondta, hogy a miskolci klub leszerződtette az amerikai kosarast. Jackson a szintén amerikai Chana Perry helyére érkezett, aki családi okokra hivatkozva visszamondta szerződését.

A krimibe illő fordulatról szóló információt Déri Csaba, a BSE szakvezetője döbbentettel kommentálta. "Ha ezt véghez lehet vinni Magyarországon, akkor minden lehetséges, és mindennek az ellenkezője is. A BSE annak rendje s módja szerint megkérte - a magyar szövetségen keresztül - Jackson játékengedélyét a WNBA-től, s ez az úgynevezett 'letter of clearance' meg is érkezett az MKOSZ-be. Ennek birtokában 2004 májusáig szóló garantált szerződést írtunk alá a játékossal. Jackson a mi kosarasunk, Európában csak és kizárólag a BSE-ben kosarazhat, illetve csakis a BSE hozzájárulásával szerződhet máshová. Ez tiszta és világos, nincs helye kételyeknek."

Bodrogváry Iván, az MKOSZ főtitkára egyértelműen fogalmaz: "A BSE teljesen jogszerűen, szövetségünkön keresztül kérte meg Jackson játékengedélyét a WNBA-től, s az meg is érkezett, itt van az irodánkban. Ismereteim szerint érvényes, aláírt szerződéssel is rendelkezik a városmajori klub Jacksonnal, amiből viszont az következik, hogy a játékos a BSE engedélye nélkül más európai klubban nem játszhat ebben a szezonban. Ez teljesen egyértelmű jogi helyzet - kivéve azt az esetet, ha nincs aláírt szerződés."

Ch. Gáll András