Vágólapra másolva!
Keddtől vasárnapig a Volga-menti Szamarában rendezik az első nőikosárlabda Világkupát. A viadalon nyolc klubcsapat játszik két négyes csoportban, illetve a nyolcból az egyik a WNBA fiatal tehetségeiből verbuvált amerikai válogatott. A torna esélyese a két orosz szupercsapat, az egyformán világválogatottnak is beillő UMMC Jekatyerinburg - az orosz bajnok és Euroliga-győztes - valamint a rendező Volgaburmas SGAU Szamara, az orosz bajnokság ezüstérmese.

Miután két milliárdos, a Jekatyerinburgot tulajdonló orosz-izraeli Sabtaj Kalmanovics és a még nála is gazdagabb rejtélyes pénzember, a Szamara gazdája egyik évről a másikra összevásárolta a földkerekség két, legerősebb klubcsapatát, már csak egy lépés volt az első Világkupa létrehozásáig.

A két csapatban egyrészt ott van a két hete, Görögországban Európa-bajnokságot nyert orosz válogatott tíz csillaga - négy a Jekatyerinburgban, hat a Szamarában -, emellett az amerikai olimpiai bajnok Milton, Swoopes, Williams és Griffith az előbbi, Holdsclaw az utóbbi csapatban. A Jekatyerinburgot erősíti még a WNBA egyik legjobb irányítója, a portugál Penicheiro, a válogatottból mellőzött orosz szupersztár Abroszimova és a már 34 éves, de még mindig remek center Zaszulszkaja, míg a Szamarában ott van kongói Mabika (Los Angeles Sparks) és a cseh Vodickova (exBrno).

csoportbeosztás
A csoport
WNBA-válogatott, UMMC Jekatyerinburg (orosz), Sao Paulo Futebal Clube (brazil), Wooribank Hansae (dél-koreai)
B csoport
USVO Valenciennes (francia), Mambas de Mozambique (angolai), Canberra Capitals (ausztrál), Volgaburmas Szamara.


A további csapatok közül a korábbi Euroliga-győztes francia Valenciennes (Ann Wauters, Sandra LeDrean, Audrey Sauret) valamint a Canberra (a világ talán legjobb kosarasával, a 196 centis Lauren Jacksonnal, a WNBA-szezon MVP-jével, akit 250 000 dollárért akart szerződtetni a Szamara) érdemel még említést.

a menetrend
kedd
10:00:
WNBA - Wooribank
12:30: Canberra - Mozambique
15:30: Jekatyerinburg - Sao Paulo
18:00: Szamara - Valenciennes

szerda
10:00:
Sao Paulo - WNBA
12:30: Valenciennes - Canberra
15:30: Wooribank - Jekatyerinburg
18:00: Mozambique - Szamara

csütörtök
10:00:
Sao Paulo - Wooribank
12:30: Valenciennes - Mambas
15:30: WNBA - Jekatyerinburg
18:00: Canberra - Szamara

péntek - szabadnap

szombat
10:00:
A4 - B3
12:30: B4 - A3
15:30: A2 - B1
18:00: B2 - A1

vasárnap
10:00:
a 7. helyért
12:30: az 5. helyért
15:30: a 3. helyért
18:00: az 1. helyért

Ch. Gáll András