Vágólapra másolva!
Fölöttébb érdekes és tanulságos - jóllehet csupán jótékonysági - mérkőzést vívott egymással kedden este Pécsett a bajnok MiZo-Pécsi VSK és a MÁV-Szolnok Szolnok női kosárlabda-csapata. A házigazdák ugyan 69-68-ra megnyerték a sokak által a majdani bajnoki döntő előjátékának minősített összecsapást, ám a játékidő nagy részében a vendégek vezettek, olykor 12 ponttal is. Az mindenesetre már most borítékolható: az utóbbi évtized legizgalmasabb, legkiegyensúlyozottabb női pontvadászata kezdődik jövő hét végén.

A pécsieknek mindenesetre az eredménytől függetlenül is volt okuk az elégedettségre: a találkozó szünetében Rózsa Gábor, a csapatot működtető kft. ügyvezetője és Sugár András, a Westel Rt. elnök-vezérigazgatója aláírta azt az újabb egyéves szerződést, melyben a távközlési társaság kiemelt támogatói szerepet vállal. Mi több, azt is közölte, hogy cége finanszírozza az Euroliga négyes döntő, a Final Four tavasszal esedékes lebonyolítását is a baranyai megyeszékhelyen. Apró bökkenő, hogy ehhez a Pécsnek be kellene jutnia a négy közé - s a sorsolás, valamint a gárda erősítései ismeretében még a nyolc közé kerülés is bravúrnak számítana.

A mérkőzésen hivatalos, felnőtt meccsen először lépett a - mintegy ezer főnyi - közönség elé a hazaiak orosz származású, 17 éves, 197 centis centere, Jekatyerina Lisina, továbbá az Egyeült Államokból szerződtetett 23 éves, 195 centis center, Chantelle Anderson, illetve az azóta megszűnt Soproni Postástól érkezett Ambrus Erzsébet. Lisina bedobta első pécsi pontját, Anderson vegyes benyomást keltett - hamar kipontozódott -, a rutinos Ambrus viszont a mezőny egyik legjobbjának bizonyult.

A legnagyobb visszhangot azonban a sokak által már most szupersztárnak minősített, mindössze 22 éves szerb Milka Bjelica játéka okozta. A Hemofarm Vrsac együttesétől vásárolt 193 centis bedobó a tíz napja befejeződött görögországi Eb-n is szerepelt déli szomszédunk válogatottjában, s most férfias játékával, no meg 16 pontjával elismerést vívott kii magának. Bjelica sokáig meccsnyerő játékosnak tűnt, aztán az utolsó percben eladta a labdát, durván szabálytalankodott, majd három másodperccel a lefújás előtt tripla helyett csak duplával próbálkozott - ami be is ment, de nem lehetett elég az egyenlítéshez -, azaz felemás teljesítményt nyújtott.

"Bjelcia óriási tehetség, de még fiatal, rutintalan kosaras annak ellenére, hogy már két felnőtt Európa-bajnokságon szerepelt. Nem beszélve arról, hogy csak 24 órával a meccs előtt érkezett meg Belgrádból" - mondta Tapodi Péter, a Szolnok edzője.

A hazaiaknál a legnagyobb gondot a hátvédkérdés megoldása jelentheti: a Comóba távozott Ujvári Eszter helyettesítése eddig nem sikerült, Iványi Dalmának nincs cseréje az irányító posztján. Az erre a szerepkörre szerződtetett ukrán Szvetlana Bojko teljes félreértés, a 30 éves kosaras másfél éve nem játszott súlyos sérülése miatt, s valójában nem is irányító, azaz Iványinak elvileg végig kellene játszania a 40 perceket. Még az ausztrál Tranquilli kezében tűnik a legjobb helyen a labda...

A válogatott szempontjából Károlyi Andrea ponterős (18) és olykor ellenállhatatlan játéka volt kiváltképp örvendetes - az ember csak azt nem értette, miért nem két héttel ezelőtt, Amaliadában nyújtott ilyen teljesítményt a rutinos bedobó.

Visszatérve Lisinához: Rátgéber nem érti, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége miért nem lépett még a center honosítása érdekében. A szakvezető ugyanis azt állítja: hazai tehetségek híján csakis honosítás révén oldhatók meg a válogatott játékos gondjai.

Rátgébernek egyébként hamarosan le kell tennie jelentését az Eb-szereplésről a szövetség elnöksége elé. Az [origo] kérdésére a szakvezető elmondta, még maga sem döntött arról, folytatni akarja-e szövetségi kapitányi tevékenységét. Rátgéber szerint az első lépést az elnökségnek kell megtennie, nyilatkoznia kell arról, hogy igényli-e a továbbiakban a szakember munkáját.