Vágólapra másolva!
Pénteken négy mérkőzéssel megkezdődik a férfikosárlabda-bajnokság 2003-2004-es szezonja. A sorsolás szeszélye folytán az első körben nem láthatunk igazi, klasszikus rangadót, érdekes összecsapásokban ennek ellenére nem lesz hiány.

A pénteki játéknapon az alaposan átalakult Falco a Szolnok együttesét fogadja a Sugár úti csarnokban. A szombathelyiek valószínűsíthető kezdőcsapatában kizárólag magyar játékosok találhatók - a mexikói center, Benítez sérüléssel bajlódik -, kérdés, hogy a Gráczer, Borszéki, Feigl trió hogyan egészíti ki a két válogatott alapembert, Kálmánt és Pankárt. Váradi Attila edző csapatának célja a biztos bentmaradás, de nem adják fel álmukat, a nyolc közé jutást sem.

A vendég szolnokiak többre vágynak az elmúlt szezonbeli teljesítményüknél - akkor a negyeddöntőben véreztek el Oroszék -, és erre meg is van minden esélyük. Visszatért az egykori sikeredző, Rezák László, és érkezett két új légiós is Vaisvila mellé: a litván vonalat követve Masiulius, illetve a szlovén Kobale. Azt, hogy az új légiósok mire lesznek képesek egyelőre nem tudhatjuk, egy idegenbeli siker mindenesetre alapos lökést adhatna az Olajnak.

Érdekes összecsapásnak ígérkezik a tavalyi ezüstérmes Kaposvár, valamint a létszámbővítésnek köszönhetően A csoportossá vált PVSK-Panthers összecsapása. A kaposváriak amerikai légiós nélkül, átszervezett csapattal vágnak neki a bajnokságnak, ráadásul egyik legjobb játékosuk Dzunics Braniszlav térdműtét után lábadozik.

Az ellenfélnél a kispadon ül a legnagyobb sztár, a Paksot korábban bajnoki címig vezető tréner, Fodor Péter, de a kezdőcsapat sem tűnik gyengének. A karmesteri pálcát a Pécsről induló, majd az Albacompnál és Sopronban is megforduló Csirke Ferenc forgatja, mellette Campbell és Mészáros Richárd feladata lesz a pontszerzés, míg Lo el-Hadzsitól a lepattanókat várják a Mecsekalján.

Szombaton mutatkozik be a címvédő Marc-Körmend - a MAFC-ot fogadja Zsebe Ferenc csapata -, valamint a bajnokság egyik legnagyobb esélyesének kikiáltott Albacomp, amely az újonc Nyíregyháza ellen kezdi meg a menetelést.