Vágólapra másolva!
Megkezdte világbajnoki felkészülését a francia nőikézilabda-válogatott is, amely első állomásként Románia ellen lép pályára két összecsapáson. A keretben egyetlen helyen történt változás az elképzelthez képest: a Metz játékosa, Stéphanie Ludwig sérülés miatt nem lehet társaival, őt Raphaëlle Tervel (Besancon) helyettesíti.

A két felkészülési találkozót (október 3. - Nantes; október 5. - Beauvais) követően a francia együttes még a hónap végén egy összetartáson vesz részt, majd november 10-én Brestben, két nappal később pedig Lorientben megmérkőzik az orosz válogatottal. November 14-17-e között a hagyományos párizsi viadalon Magyarország, Oroszország és Németország ellen küzd, innen utazik Budapestre, ahol az AstraZeneca-csarnokban, Káposztásmegyeren a Mocsai-csapat mellett a csehekkel és a spanyolokkal csap össze.

Érdekes lehet számunkra a Cornel Otelea dirigálta román együttes is, amellyel a magyar válogatott egy ágon szerepel a világbajnokságon, azaz a középdöntő-szakaszban akár szembe is kerülhet. Az együttes jelenleg a bukaresti Lia Manoliu edzőtáborban készül, onnan utaznak majd

A francia keret
kapusok: Joanne Dudziak (Nimes), Stella Joseph-Mathieu (Frankfurt)
mezőnyjátékosok: Melinda Jacques-Szabo, Isabelle Cendier-Ajaguin, Isabelle Wendling, Estelle Vogein (mind Metz), Sandrine Delerce, Raphaëlle Tervel, Véronique Pecqueux-Rolland, Myriam Said Mohamed, Sophie Herbrecht, Alexandra Castioni (mind Besancon), Nodjialem Myaro (Kolding), Nathalie Macra (Nimes), 18. Stéphanie Moreau (Skovbakken), Delphine Guehl (Dijon)

a román keret
kapusok: Florentina Grecu, Paula Radulescu
mezőnyjátékosok: Alina Dobrin, Valentina Elisei, Valeria Bese, Adina Meirosu, Aurelia Bradeanu, Simona Sarbu, Cristina Mihai, Florentina Traistaru, Cristina Varzaru, Mirela Rogoz, Ana Maria Lazer, Georgeta Vartic.