Vágólapra másolva!
A szeptember 19-én kezdődő görögországi Európa-bajnokságra tréningező magyar válogatott felkészülési eredményei eddig a legmerészebb várakozásainkat is felülmúlják: hatból hat győzelem, többek között a rendező görögök ellen - kétszer - és az olimpiai ezüstérmes Ausztrália fölött is. Hétfőn délelőtt újabb - minden eddiginél erősebb - tornára utazik a válogatott, méghozzá Grenoble-ba, ahol a legutóbbi Európa-bajnokság arany- és ezüstérmese (Franciaország és Oroszország), továbbá a már említett Kanada lesz az ellenfél.

Rátgéber László szövetségi kapitány - óvatos duhajként - megpróbálja csökkenteni a kétségtelenül biztató eredmények jelentőségét.

- Most már derűlátóbb az Eb-esélyeket illetően?
- Nem, ugyanaz a véleményem, mint korábban volt. Csodaszámba menne, ha kivívnánk az olimpiai szereplést jelentő első három hely valamelyikét.

- Nem is lett jobb a csapat, nem érett össze a társaság?
- A centerproblémáink attól még nem szűntek meg, hogy a bedobóink teljesítménye - Károlyié, Eördöghé, Csákányé - európai színvonalú, s Iványi is klasszis módon irányít.

- Az azonban tény, hogy a fiba.com, a nemzetközi szövetség honlapja szuperlatívuszokban méltatja a válogatott patraszi játékát Görögország, Ausztrália és Szerbia-Montenegró ellen.
- Nem hagyom magam elvarázsolni a szirénhangok által. Majd most, Grenoble-ban eljön az igazság pillanata. Ha itt is jól játszunk, az már mérvadó lesz.

- Mégis, mi volt az ön számára az eddigi felkészülési meccsek tenulsága?
- Az, hogy domináns centerjáték nélkül is versenyképesek tudunk lenni.

- Papp Krisztina, az egyik legjobb centerünk - ha már itt tartunk - még mindig sérült vele mi lesz?
- Nem utazik Grenoble-ba, fáj az Achillese. Ha szeptember 8-ig nem jön rendbe, nélküle utazunk az Eb-re.

- S vajon Ujhelyi Petrára, egyetlen pozíciócenterünkre számíthat-e?
- A Detroit Shock játékosa akkor jön haza Amerikából, ha kiesik a csapata a playoffból. Ha bejut a döntőbe, akkor Petra nélkül vagyunk kénytelenek játszani.

A torna programja
kedd:
Ausztrália - Oroszország 18.45
Franciaország - Magyarország 21.00

szerda:
Magyarország - Ausztrália 18.45
Franciaország - Oroszország 21.00

csütörtök:
Oroszország - Magyarország 18.45
Franciaország - Ausztrália 21.00

Ch. Gáll András