Vágólapra másolva!
Eleget téve az európai szövetség, a LEN határidejének Kemény Dénes, a férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn megnevezte 20 jelöltjét a június 6-15-i, szlovéniai Európa-bajnokságra.

Az úgynevezett előnevezési lista június 5-re szűkül tovább15 fősre, akkorra dől el, kik juthatnak majd szerephez a nemzeti csapatban a kranji kontinentális vetélkedőn. Az egyelőre bő keret is változott az elmúlt három hét közös gyakorlásain részt vevők névsorához képest, ki- és bekerülők egyformán vannak. Amint azt Kemény kapitány elmondta, az együtt készülők közül a BVSC-s Kiss Gábor és az újpesti Kovács Róbert a folytatásban klubjában dolgozik tovább, de az Európa-bajnokság után lehet, hogy újra számít rájuk. Ugyanakkor csatlakozik a kerethez az itáliai idegenlégiós Benedek Tibor, s pihenője leteltével - a Benedeket soraiban tudó Pro Reccóval szemben a Bajnokok Ligája döntőjét elbukó - a Honvéd öt olimpiai bajnoka is. Birosék mellett a húszas gárda tagja lett még a magyar bajnokcsapatból a center Bárány és a kapus Kovács Z., továbbá az Eb-ig a válogatottal készül Szívós Márton.

Az Eb-re június 4-én utazik a gárda, előtte - a közös gyakorlást az utolsó pillanatban lemondó, nem mellesleg a szlovéniai Európa-bajnokságon a magyarokkal egy selejtezőcsoportban szereplő szerb-montenegrói válogatott helyett - a görögökkel szemben mérheti fel készültségi állapotát a Kemény-csapat. A szakvezető elmondta, még szerencse, hogy sikerült pótolni a váratlanul kieső edzőpartnert, s legénysége a görög válogatottal szerdától péntekig, tehát három nap alatt négy barátságos mérkőzést is vív.

A bővebb Eb-keret névsora:
kapusok: Jászberényi Gábor (ZF Hungária-Eger), Kovács Zoltán (Domino-BHSE), Szécsi Zoltán (BVSC-Brendon)
mezőnyjátékosok: Bárány Attila, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Vári Attila (valamennyien Domino-BHSE), Madaras Norbert, Varga Dániel, Varga Zsolt, Vindisch Ferenc, Steinmetz Ádám (mindegyikük Vasas-Plaket-Euroleasing), Katonás Gergő, Székely Bulcsú (mindkettő FTC-VMAX), Benedek Tibor (Pro Recco), Kásás Tamás (pillanatnyilag klub nélkül), Kiss Csaba (Sabadell), Steinmetz Barnabás (Posillipo Napoli).