Vágólapra másolva!
Bár a Marc-Körmend csapata a férfikosárlabda-bajnokság rájátszásában már eddig is idegenbeli-specialistának számított - egyedül a vasiak nyertek a playoffban otthonuktól távol -, vélhetően nincs ember a sportág honi berkeiben, aki megjósolta volna Zsebe Ferenc edző alakulatának csütörtöki 94-78-as kaposvári győzelmét. A nyugati határszéliek eddigi produkciója a rájátszásban - nyolc meccsen hét győzelem - minden képzeletet felülmúl, különösen úgy, hogy csak a "hátsó ajtón", a hatodik helyen tudtak besurranni az utószezon mezőnyébe.

A csütörtöki, kaposvári meccset látva a laikusnak is feltűnhetett: a tavaly még játékosként az ezüstérmes gárdát erősítő Zsebe szenzációs taktikájával megfojtotta a jóval esélyesebb, az alapszakaszt az élen befejező Klíma-Vill játékát.

- Hallottam bennfentesektől, egész héten azt gyakorolták edzésen, amit a meccsen viszontláttunk.
- Ugyan, véletlen volt az egész...

- Ahhoz képest, hogy az első percben Mujanovics és Grebenár kétszer is csapdázta szorongatott Ivkovicot, a somogyiak legfőbb, palánk alatti fegyverét, aki attól kezdve elveszítette a fejét, s összesen három büntetőt értékesített, s 3 pontot szenvedett össze.
- Na jó, tényleg erre készültünk, s ehhez De Gray-t fel kellett adnunk védekezésben. Bejött, de Gray középtávolról összesen egy kosarat szerzett, a többi pontját büntetőből és ziccerből.

- Dzunicsot, aki 27,8 pontos átlagot hozott össze az Albacomp elleni elődöntőben, hogyan semlegesítették?
- Semmi különös, Németh Isti fogta, s ő a Benettonnál úgy megtanult védekezni, hogy korábban Kálmán Lacit és a debreceni Lee-t is leradírozta a parkettról. Hagyományos emberfogás volt, a régi iskola.

- Hainje, Toroman és Toya pazar játéka is sokakat meglepett.
- Előbbi nagyon magára talált, erős felépítésű kosaras, aki távolról is jól dob. Toroman óriási tehetség, villámgyors, és most bejöttek a triplái is. Az ugandai-szlovák Toya ugyan kissé fakezű, de a fizikai adottságai félelmetesek, s ezt most remekül kihasználta. Szerintem nekünk van Magyarországon a legjobb külső sorunk, ezt most sikerült is bizonyítanunk.

- Fel sem tűnt, hogy az egyik legjobb távoli dobójuk, Trummer Rudi bokasérülés miatt hiányzik.
- Nekem feltűnt, de szerencsére a többiek feledtetni tudták. Talán vasárnap már játszhat.

- Arra még nem adott magyarázatot, miért a Körmend az egyetlen csapat, amely a playoffban idegenben nyerni tudott - immár négyszer is?
- Talán az ellenfeleinket nyomja az esélyesség terhe. Igaz, vasárnap, Körmenden minket fog nyomni. Éppen ezért egyetlen üveg sört sem engedélyeztem hazafelé menet a buszon, ha netán vasárnap is nyernénk, akkor egy miniünneplés, meg egy nap szabadság belefér.

Ch. Gáll András