Vágólapra másolva!

Szerb klasszist szerződtetne a Győr kézicsapata

Ljiljana Knezevic neve nem ismeretlen a kézilabda-szurkolók előtt, hiszen az 1969-es születésű játékos 1988 óta tagja a nemzeti csapatnak, s tagja volt a legutóbbi világbajnokságon bronzérmet nyert együttesnek is. A klasszis életében először kipróbálhatja magát külföldön, miután a hírek szerint Győrbe szerződik.

A Carmen Nitescu sérülésével keletkezett űrt a Győri Graboplast ETO kézilabdacsapata úgy próbálja meg pótolni, hogy a román átlövő megüresedett helyére igazi klasszist szerződtet. A kiszemelt játékos nem más, mint a Napredak Krusevac 35 esztendős, szerb válogatott csillaga, Ljilijana Knezevic. Ljiljana Aleksandrovacban született, s pályafutás során eddig csak hazai csapatban játszott. Négy különböző klubbal (Napredak, Jagodina, Rasdnicki, Buducnost) is tudott Jugoszláv Kupát nyerni, sőt, a Napredak együttesével az 1998-99-es évadban a City-kupát is elhódították.

A jugoszláv nemzeti csapatban 1988-ban mutatkozott be, azóta közel száz mérkőzésen több mint ötszázszor bizonyult eredményesnek. Legnagyobb sikerét a 2001-es, olaszországi világbajnokságon érte el, ahol bronzérmet nyert, de van neki a Mediterrán Játékokról származó aranya is. Egy kis kitérővel megpróbálkozott a strandkézilabdával is, 2002-ben vezetésével a csapat a cadizi Eb-n a harmadik helyen végzett.

Knezevic eddig pályafutása során már több mint 3000 gólt szerzett tétmérkőzésen, a bajnoki találatai lassan a 2400-hoz közelednek. A játékos az évek során rengeteg ajánlatot kapott külföldi nagycsapatoktól, de mindig hű maradt klubjához.

A Kisalföld információi szerint évi 10-15 millió forintjába kerül a szponzornak a légiós szerződtetése. Mint arról az [origo] is beszámolt, a klub másik kiszemeltje a zilahi román válogatott Aurica Valeria Motogna. Az Esztergomból leigazolt Borbás Rita mellett még két magyar szélső érkezik, távozik viszont Lovász, Horváth Roxána és Köbli Anett.