Vágólapra másolva!
Négygólos előnyt szerzett a Domino-Honvéd a legnagyobb riválisa, a tartalékos Vasas ellen a vízilabda Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Vízilabda Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzés:
Domino-Honvéd - Vasas 9-5 (0-2, 2-0, 4-1, 3-2)
Kőér utca, 600 néző
vezette: Székely, Fekete
gól: Szívós 3, Fodor 2, Bárány, Molnár, Vári, Biros 1-1, illetve Varga T. 2, Mátyás, Gombos, Varga Zs. 1-1.
emberelőny: 15/6, illetve 8/3.

Ahhoz képest, hogy a gyors egymásutánban négy létszámfölényes lehetőséget is elhibázó hazaiakkal szemben a vendégek az első negyed végére meggyőző játékkal szereztek kétgólos előnyt, mégis biztosan nyert a Honvéd. A második hét perctől kezdve - bár nem játszott jól a bajnokcsapat - jobbára az történt a medencében, amit akart. Ehhez még kapott némi játékvezetői jóindulatot is, s ennyi elég volt a négygólos, mindenképpen megnyugtatónak látszó előnye kiharcolásához.

A találkozó krónikájához még hozzátartozik, hogy két olimpiai bajnokot is csere nélkül, végleg ki kellett zárniuk a bíróknak idő előtt a játékból: Kiss Gergely az első negyedben ütésért, Molnár Tamás az utolsó játékrészben megjegyzésért kényszerült a partra.

A visszavágót március hatodikán rendezik. A másik elődöntőben - szombaton és jövő csütörtökön - Szeged-BVSC párharc lesz.