Vágólapra másolva!
Nizzában, a francia bajnok Olympique ellen kezdte szereplését a Honvéd a vízilabda BL Piros-csoportjában, és tartalékosan is biztos, háromgólos győzelmet aratott. A KEK-címvédő Vasas is idegenben nyert, 5-4-re verte a jugoszláv Jadran Herceg Novit a negyeddöntő első összecsapásán.

Bajnokok Ligája, Piros-csoport:
Olympique Nice (francia) - Honvéd 7-10 (2-2, 1-3, 2-4, 2-1)
Nizza, vezette: Rotuno (olasz), Borrell (spanyol)
a magyar gólszerzők: Fodor 3, Kiss G., Vári 2-2, Sugár, Szívós, Bereczki 1-1

Nem a legjobb előjelekkel készült a Honvéd az idei kupapremierre: Biros, Bárány és Molnár belázasodott, utóbbi nem is tudta vállalni a játékot, s a másik két meghatározó játékos is csak a kispadon gubbasztott. Ennek ellenére csak az első és az utolsó negyed alakult úgy, ahogy a franciák szerették volna.

Vízilabdahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28865

A második játékrésztől fokozatosan elhúzott a magyar bajnok, maximálisan érvényesítve nagyobb játéktudását. Különösen jót tett a 6-4-es vezetés után következő 3-0-s "részeredmény" a harmadik 7 perc közepén. Ekkor lett annyira megnyugtató az előny (9-4), hogy utána már történhetett bármi.

A hajrában a hazaiak, emberelőnyeiket kihasználva, felzárkóztak ugyan (9-7), de a vége, köszönhetően Fodor szintén létszámfölényes találatának, a "kötelező" győzelem lett (10-7). A Honvéd legközelebb február 1-ején a Kőér utcában fogadja a horvát bajnok Mladost Zagrebet.