Vágólapra másolva!
Megerősítette vezető helyét a táblázaton a Dunaferr, miután kiütéses győzelmet aratott a vendég címvédő Ferencváros ellen a nőikézilabda-NB I szerdai rangadóján.

Nőikézilabda-NB I:
Dunaferr - Ferencváros 32-20 (16-8)
Dunaújváros, 1200 néző
vezette: Klucsó, Lekrinszky
gól: Ferling 8/1, Nagy 8/3, Pálffy 5, Borók 4, Szrnka 2, Pigniczki 2, Bohus 1, Gáspár 1, Bulath 1, illetve Uhrakova 3, Farkas 3/1, Tóth T. 3/1, Lőwy 3/1, Benyáts 2, Pádár M. 2, Kirsner 1, Pádár I. 1, Siti E. 1, Barna 1.
hétméteres: 4/4, illetve 6/3.
kiállítás: 6, illetve 10 perc.

A bajnokság végkimenetele szempontjából fontos találkozó várt a Dunaferr és a Herz-FTC nőikézilabda-csapatára. A két együttes a tabella élén várta a rangadót, amelynek tétje az volt, hogy amennyiben az újvárosiak megismétlik az ősszel, a Népligetben mutatott teljesítményüket (akkor 29-26-ra nyertek), komoly előnybe kerülnek, és ez azért fontos, mert idén már beviszik a csapatok a rájátszásba az alapszakaszban egymás ellen elért eredményeiket. Ellenben a Fradi, amely már begyűjtött a Győr ellen is egy vereséget csak sikerrel tartatta volna komolyan életben a címvédési reményeket.

A találkozó úgy is indult, mint egy rangadó, s legalább hat percig annak is bizonyult. Benyáts két átlövésgóljával, Uhrakova pedig egy remek beállós pozícióból elért találattal még 3-2-es vezetéshez juttatta a vendégeket, akik aztán egyszerűen elvesztették a fonalat. A Dunaferr nyitott védekezésre váltott, Pálinger legszebb napjaira emlékeztetően védett, s a hazaiak előbb 7-4-re, majd 15-7-re húztak el. A kulcs a védekezésben rejlett: amíg a Dunaferr rendkívül agresszíven őrizte a belső embereket, s Pigniczki, Ferling, valamint Gáspár "leszedte" a pályáról Sitit és Farkas Ágnest, addig a másik oldalon igazából fel sem tudott állni a Fradi, hiszen a labdavesztésekből villámgyorsan kontrázó újvárosiak - a remekül játszó Nagy Ivett vezetésével - gyakorlatilag egy félidő alatt eldöntötték a két pont sorsát (16-8).

A második játékrészben folytatódott a bajnok vesszőfutása, Németh András vezetőedző pedig olyan rezignáltan nézte a találkozót a kispad mögül, mintha lélekben már feladta volna a csoda lehetőségét. Ennek megfelelően a második harminc percet gyakorlatilag a "tartalékok" játszották végig: Sugár, Farkas, Pádár, Kirsner, Mravikova, Siti és Benyáts a kispadról figyelte társaik erőlködését. A Dunaferrben Pálinger ellenállhatatlan volt, Ferling jól irányított, s nyolc gólja is önmagáért beszél.

A 32-20-as hazai siker nemcsak azt jelentette, hogy a Dunaferr a rájátszásra esélyes hatos mezőnyben veretlen maradt (egyetlen hiba Vácott csúszott be, ám ha a kiscsapat nem kerül a legjobb hat közé, akkor ez nem oszt, nem szoroz), de annak ellenére, hogy messze még a bajnokság vége, nagy lépést tett az aranyérem felé. "Egyszerűen nem hiszem el, hogy így nyertünk. Nagyon agresszívak voltunk mind védekezésben, mind támadásban, ezzel kerekedtünk ellenfelünk fölé" - nyilatkozta tömören Kiss Szilárd, a hazaiak mestere az összecsapást követően, s boldogan adta át magát az őt bombázó tévés forgatócsoportoknak.

A nőikézilabda-NB I állása/sport/csapat/kezilabda/20030108anoikezilabdanb.html

S míg a Dunaferr-játékosok hason csúszva köszönték meg a bíztatást lelkes közönségüknek, a ferencvárosiak eltűntek az öltöző mélyén. Nagy kérdés: ha ősszel az ETO ellen elszenvedett tízgólos vereséget gyalázatosnak minősítette Németh András vezetőedző, s sokáig gondolkodott, folytassa-e a szakmai munkát a zöld-fehéreknél, mit mondott a mostani vereség után? Mindenesetre nemzetközi szemüveggel nézve abban lehet reménykedni: a Dunaferr EHF-kupa ellenfele, a spanyol AKABA Bera-Bera félelmében rongyosra nézi majd a meccs videofelvételét, míg a Fradi vasárnapi BL-riválisához, a dán Viborghoz nem jut el a kazetta...

Pincési László