Vágólapra másolva!
A Soproni Postás nőikosárlabda-csapata lehet a világtörténelem első olyan alakulata, amely pontveszteség nélkül szűnik meg. Meszlényi Róbert edző gárdája veretlenül vezeti az NB I mezőnyét, a közelmúltban legyőzte a két "óriást", a GYSEV-Orsit és a MiZo-Pécsi VSK-t is, ám ha nem történik csoda a közeljövőben, akkor nem tudja befejezni a bajnokságot. Pénz ugyanis nincs egy fillér sem, s az ígéretekkel nem lehet kifizetni a hónapok óta hitelező játékosokat.

Pedig Meszlényi Róbert csodálatos dolgokat művelt a kisebbik (vagy most már nagyobbik?) soproni együttesnél, s öröm volt nézni a pillanatnyilag kizárólag magyar kosarasokkal (Eördögh, Englert, Ambrus, Papp Kriszta, Csákány, Russai, Fodor) brillírozó listavezető játékát. Ám hónapok óta nem kaptak komolyabb összeget a hölgyek, s a csapat új tulajdonosa - meglehet, önhibáján kívül - nem tudta tartani adott szavát, hogy még karácsony előtt kiegyenlíti a számlát. Úgy hírlik, a Posta egy nagyobb összeggel, mintegy hatvanmillió forinttal tartozik egy korábbi reklámszerződés értelmében, ám a társaság vezérigazgatója tanúk előtt kijelentette: inkább az egész összeget ügyvédekre költi, de akkor sem fizet...

102 pontot dobott a Postás/sport/csapat/kosarlabda/20030105102pontot.htmlKosáraranyat hozhat a Soproni Postás/sport/csapat/kosarlabda/20021223kosararanyat.htmlMegszűnhet a Soproni Postás/sport/csapat/kosarlabda/20020809megszunhet.html

"Ha ez így lesz, akkor aligha tudjuk befejezni a bajnokságot, ugyanis a lányok kijelentették: elfogyott a türelmük. Ha a február elsejei, szolnoki meccsig nem kapnak pénzt, akkor el sem utaznak a Tisza partjára" - mondta Meszlényi.

Ennek ellenére - nyilván a csodában bízva - a csapatnál tesztelik a 198 centis, 105 centis centert, Kiss Kingát, aki korábban a Posta játékosa volt, de aztán kiutazott az Egyesült Államokba, s ott elvégzett egy egyetemet.