Vágólapra másolva!

Légiósok a norvég kézicsapatban

A skandináv nevek alapján az ember nem is sejtené, hogy a norvég nőikézilabda-válogatott keretében két olyan játékos is található, akik honosítás útján jutottak el a nemzeti színű mezig. Egy olyan ország, amely mindig is ellenezte a hasonló praktikákat, s amely a legtöbb kritikával illette az osztrák szövetség összevásárolt együttesét.
Felkészülési mérkőzések

Ausztria - Inter Bratislava (szlovák) 27-22
Az osztrákok úgy nyertek, hogy kulcsjátékosaik, Ofenböck, Fritz és Fridrikas nem játszottak. A válogatott legközelebb Dánia ellen játszik két mérkőzést, amelyen nélkülöznie kell a sérült Barbara Strasst.

Norvégia - Németország 29-23

Hollandia - Svédország 29-22



A döntés ellen a norvégok és a dánok tiltakoztak a legjobban, ennek ellenére a dániai Európa-bajnokságra készülő norvég keretben két honosított játékos is található. A Larvikban játszó Katja Nyberg és Lina Olsson Rosenberg csupán tavaly kapta meg állampolgárságát. Nyberg eredetileg finn, de mivel a válogatott nincs Európa élmezőnyében, úgy döntött, váltania kell. Olsson Rosenberg esete furcsább, ő 145 alkalommal már szerepelt a svéd együttesben, ám váltott, gondolván, Norvégiával nagyobb az esélye, hogy kijusson az athéni olimpiára.

Filmet forgattak a leszbikus kézis párosról/sport/csapat/kezilabda/20021127filmet.htmlNorvégia/sport/csapat/kezilabda/20021112norvegia.htmlA kézi-Eb menetrendje/sport/csapat/kezilabda/20021111akezieb.htmlA nőikézilabda-Eb csapatai/sport/csapat/kezilabda/20021111anoikezilabdaeb.html

"Ha finn vagy, akkor játsszon a finn, ha svéd, akkor a svéd válogatottban" - fogalmazta meg tömören véleményét Kristine Andersen, az Ikast dán válogatott irányítója. Jan Pytlick dán szövetségi kapitány egyenesen kijelentette, ő sohasem vállalna fel hasonló döntést. "Számomra Lina és Katja ugyanolyan norvég, mint a többiek. Személyes választásukat tiszteletben kell tartani" - mondta Marit Breivik, a norvégok edzőnője, aki kicsit kényszerhelyzetben is tlálta magát, hiszen klasszisai közül Cecilie Leganger és Kjersti Grini sérült, míg Kristine Havnaas visszavonult a válogatottságtól.

Pincési László