Vágólapra másolva!
Az előző bajnoki döntőben már bemutatkozott Razija Mujanovic-csal erősödött, két távozó légióssal azonban meggyengült a GYSEV nőikosárlabda-csapata.

Visszatért Sopronba, és a szezon végéig a GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapatának játékosa lesz az a bosnyák Razija Mujanovic, aki az előző évadban a bajnoki fináléban szerepelt a csapatban. A bejelentést Török Zoltán, a soproni klub ügyvezetője tette, aki egy soproni szempontból igen szomorú hírrel is szolgált: befejezte aktív sportpályafutását a cseh klasszis Eva Nemcová, aki azt követően jutott erre az elhatározásra, hogy térdét több orvossal is megvizsgáltatta.

Személyében az egyetlen olyan európai kosárlabdázónő távozik a Sopronból, aki elmondhatja magáról, hogy a legerősebb női ligájában, WNBA-ben játszott, sőt, az All-Star csapatba is beválasztották.

Légióscsere a szolnoki kosarasoknál/sport/csapat/kosarlabda/20021122legioscsere.html

Távozik a soproni együttestől Alessandra is, aki hazatér Brazíliába, kezeltetni az ugyancsak sérült térdét. Vele kapcsolatban annyit mondott Török Zoltán, hogy sportjogi kapcsolat marad a kosaras és a klub között, ami gyakorlaitalg opciós jogot jelent, azaz ha elszerződik valahová, akkor azt csak a GYSEV-en keresztül teheti majd meg.

Botár László

Valenciában vereséget szenvedett a GYSEV/sport/csapat/kosarlabda/20021114kosarlabda.html?pIdx=2