Vágólapra másolva!
Hétfőn egy hétre Franciaországba utazott a december 6-án kezdődő dániai Európa-bajnokságra készülő nőikézilabda-válogatott. A címvédő együttes öt mérkőzésen lép pályára. Először kedden Bayonne-ban, majd szerdán Biarritzban az 1999-es vb-ezüstérmes házigazda lesz az ellenfél.

A magyar csapat tizenhat játékossal kelt útra, a szombaton kijelölt csapathoz képest változás nem történt, igaz, Mocsai Lajos szövetségi kapitány ígéretet tett arra a hasfal-húzódással kezelt Dunaferr-irányító, Ferling Bernadettnek, ha felépül, akkor a jövő héten Szrnka helyett ő utazik a kijevi Turcsin-kupára. Az együttes hétfőn érkezett meg Biarritzba, ahol rövid átmozgató edzésen vettek részt a lányok.

A magyar válogatott Eb-kerete/sport/csapat/kezilabda/20021118amagyar.html

A szokásos közös edzőtáborozás első megmérettetésére este, Bayonne-ban kerül sor, ahol a Mocsai szavai szerint is rendkívül erős, szinte a három évvel ezelőtti, vb-második csapattal egyenértékű francia válogatott ellen kell bizonyítania Sitiéknek. Ahogy Nadege Coulet, a Francia Kézilabda Szövetség sajtófőnöke kérdésünkre elmondta, a csapat a lehető legteljesebb összeállításában lép pályára. Az Ikast légiósa, Myaro ugyan még mindig nem tagja a keretnek, s hiányzik a vizsga előtt álló kapus, Valerie Nicolas is, ám visszatér Lila Lejeune. A Viborg klasszisa hetek óta nem tudott edzeni, térdsérülése miatt kérdésessé vált Eb-szereplése is, ám úgy tűnik, felépült, s ismét Krumbholz kapitány rendelkezésére állhat.

Franciaország/sport/csapat/kezilabda/20021112franciaorszag.html

A franciák kerete
kapusok: Stella Joseph-Mathieu, Joanne Dudziak
mezőnyjátékosok: Sonia Cendier, Sandrine Delerce, Veronique Rolland, Szabó Melinda, Christine Van Parys, Stéphanie Moreau, Myriam Said Mohammed, Sophie Herbrecht, Stéphanie Cano, Isabelle Wendling, Myriam Korfanty, Stéphanie Ludwig, Alexandra Castioni, Leila Lejeune.