Vágólapra másolva!
Egy számára teljesen ismeretlen csapathoz, a lengyel CCC Aquapark Polkowice együtteséhez látogat az Európa-kupa második forulójában a Soproni Postás nőikosárlabda-csapata. A GYSEV-Orsi a litván Lietuvos Vilniust fogadja az Euroligában. Mindkét találkozó szerdán 18 órakor kezdődik.

A Postás és szerdai ellenfele is vereséggel kezdte a sorozatot. A soproniak saját pályájájukon szenvedtek váratlan és fölöttébb kínos vereséget a cseh Trutnov gárdájától, míg a lengyelek Ororszországban kaptak ki a Szamara együttesétől.

Horvát helyett amerikai légiós a Postásnál/sport/csapat/kosarlabda/20021026horvat.html

"Nem tudunk túl sokat a lengyelekről, tehát egy számunkra teljesen ismeretlen csapattal játszunk" - mondta Meszlényi Róbert, a Postás vezetőedzője. "Ami némi támpont lehet velük kapcsolatban, hogy megvan az oroszországi mérkőzésük statisztikája, így a neveket legalább ismerjük. A szlovák Frniakova éveken át kosarazott Rózsahegyen. A többiek lengyel játékosok, be kell vallanom, a nevek nem mondtak túl sokat nekem. Nálunk szerencsére mindenki egészséges és harcra kész, de a gondunk továbbra is az, hogy nincs a csapatnak egy igazi, palánk alatti centere, és egy ilyen játékos hiányát nagyon megéreztük az első nemzetközi mérkőzésünkön, és a múlt hét végi bajnokin a Szeged ellen. A magas ember hiányát csapatmunkával kell valahogy ellensúlyoznunk, mind támadásban, mind védekezésben. Győzni megyünk Lengyelországba, hiszen ahhoz, hogy a nemzetközi porondon kitűzött céljainkat elérjük, egész egyszerűen nem szabad botlani."