Vágólapra másolva!
"November 18-án és 25-én lesznek közös edzéseink, majd januártól következnek az újabb gyakorlások, de a jövő évi nagy eseményeken vízbe szálló keret majd csak márciusra vagy áprilisra alakul ki" - mondta Kemény Dénes, a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, utalva arra, hogy 2003-ban a nyitó tornát a júniusi, szlovéniai Európa-bajnokság jelenti, amit egy hónappal követ a barcelonai vb.

Az olimpiát megelőző esztendő harmadik nagy erőpróbájával, a Világligával kapcsolatban totális a bizonytalanság. Kemény szerint legalább annyi érv szól a részvételünk mellett, mint ellene. "Mindenképpen indokolt az indulásunk, ha sportpolitikai szempontokat veszünk figyelembe, s azt, hogy olimpiai bajnokként nyilván rangot adunk a vetélkedésnek. Az is fontos, hogy a győztes olimpiai indulási jogot szerez. Ugyanakkor megint túlzsúfolt lenne a szezon, nem jutna idő pihenésre, későn kezdődne a bajnokság, pedig a hazai pontvadászatot az olimpia miatt 2004-ben úgyis a szokottnál hamarabb kellene befejezni."

Nem könnyíti meg a szakemberek döntését, hogy elvileg Budapest jó eséllyel pályázna a Világliga négyes döntőjének rendezésére; mi több, ez esetben az azt megelőző meccsek formalitássá degradálódnának, mert a rendező automatikusan kerül a legjobb négy közé. De hogy az egész mérkőzéssorozat meg a Final Four mikor lenne, azt még nem tudni.

"Bizonyára ez is szóba kerül azon a Világliga-tanácskozáson, amelyre csütörtökön kerül sor Barcelonában" - jelezte a probléma aktualitását Martin György, a katalán fővárosba készülő szövetségi elnök. "Az egynapos összejövetelnek nincs ugyan előre meghatározott napirendje, de vélhetően kicseréljük majd véleményünket arról, hogy egyáltalán van-e létjogosultsága ennek a sorozatnak, s ha igen, akkor milyen lebonyolítási formában és mikor. Egy biztos: elkészült az idei elszámolás, a mi ráfizetésünk mintegy 30 ezer dollár, s ezzel körülbelül így van a másik hét résztvevő is."

Martin bízik abban, hogy bár végleges döntések nem is várhatóak, azért csütörtök estére okosabb lehet a pólóvilág.