Vágólapra másolva!
A férfikosárlabda-NB I. szomabati játéknapján az Albacomp a Szegedet, az ASE a Dombóvert verte meg nagyon, a Debrecen Körmenden nyert.

Albacomp - Sole-Szedeák 101-76
Székesfehérvár, 2500 néző
vezette: Dr. Vígh, Cziffra
Albacomp: Boros (6), HART (17), MOSELEY (23/12), Góbi (2), LAPOV (21/3). Csere: BENCZE Z. (19), THEISZ (3), Matus (1), HALM (9), Nunez (-). Edző: Sterbenz László
Sole-Szedeák: Mulic (11/3), Deák (5/3), Nyilas (9/3), Kecskés (5/3), SCSEKIC (17). Csere: KISS ZS. (11), Drahos (10), Molnár (2), Pávlicz (6), Kukla (-). Edző: Földi Sándor

A szegediek első öt dobása hibátlan volt, s mivel ezek között három tripla is akadt, egészen váratlan eredményt mutatott a tábla a harmadik percben: 13-5-re a teljesen esélytelennek tartott vendégek vezettek. Nem sokáig, az igaz, hiszen a nyáron erős keretet összehozó Albacomp mezőnyből Moseley révén egalizált, a palánk alatt pedig nagyon gyorsan kidomborította fölényét.

Ehhez az is kellett, hogy pályára lépjen a fiatal Bencze Zoltán, aki, ha tehetségéhez az ezen az estén látott küzdőszellem párosul, még nagyon sokra viszi. Ő és Lapov ellenfél nélkül termelte a pontokat. Csak egy jellemző adat az egész meccsről: a rossz dobások 48 százalékát, vagyis csaknem felét visszaszerezte a centerpozícióban nyomasztó fölényben játszó Alba!

A második negyedben már nagy szakadék tátongott a felek között, köszönhetően az említett játékosokon kívül a csereként beálló, két nagyszerű assziszttal nyitó, majd pontokat szerző Theisznek is. A svéd-magyar irányítónak később is remek átadásai voltak, és a társak között mindig akadt, aki ezeket gólra váltotta. A Szeged mestere, Földi Sándor sokat cserélt, forgatta csapatát, de csak az erőszakos Scsekic vette fel a versenyt a hazai centerekkel.

Cserében amúgy a fehérváriaknál sem volt hiány: a második negyed közepén már gyakorlatilag a második sor játszott... És ez nem volt visszalépés, hiszen említettük, hogy erős a keret az Albacompban. A vendégekben a biztosan büntetőző Kiss és a hibátlanul (igaz, keveset) dobó Drahos próbálta tartani a lelket.

Összességében nem forgott veszélyben az Albacomp komoly előnye, a remekül dobó Moseley, a hajrára igencsak belelendülő Hart és főleg a centerek révén simán hozta a kötelező győzelmet Sterbenz László csapata.

Sterbenz László: "Tavaly az ilyen meccseken mindig megálltunk 99-nél. Remélem, nem csak ebben fejlődtünk..."

Földi Sándor: "Az Albacomp, amely szerintem most erősebb, mint az előző két szezonban, túl nagy falat nekünk. Csapatként is jobban funkcionált. Tanulnunk kell a meccsből, és dolgoznunk tovább."

Somos Zoltán