Vágólapra másolva!
Hétfőn kezdi meg a felkészülést a PEAC-Pikker nőikézilabda-együttese az új idényre. Az újonc pécsiek jól erősítettek, hiszen győri kölcsönjátékosok mellett megszerezték a Dunaferr egyik kapusát, és azt a Kévés Renátát, aki korábban volt már a bajnokság második legjobb góldobója.

A szeptember 11-i rajtig még sok dolga lesz a pécsi együttesnek, amely akár panaszkodhatna is a sorsolásra, hiszen előbb a Győr otthonában lép pályára, majd hazai környezetben a bajnok Herz-FTC-t fogadja.

Készül a junior nőikézilabda-válogatott/sport/csapat/kezilabda/20020715keszul.html

A korábban éppen Győrből kölcsönkapott két játékos, Kári-Horváth Renáta és Jenőfi Katalin később kapcsolódik majd be a munkába, ők mindketten tagjai az augusztusi, finnországi Európa-bajnokságra készülő juniorválogatottnak. Rajtuk kívül azonban még három kézis érkezett a Mecsek aljára, Danyi Gábor vezetőedző számíthat a Dunaferrtől igazolt tehetséges kapusra, Juhász Edinára, a váci irányítóra, Lutz Andreára és Kévés Renátára, aki Svájcból, a LC Brühl St. Gallen csapatától érkezik haza. Kévés egyébként két éve, még a Marcali színeiben, Deli Rita mögött, az NB I második legjobb góllövője volt.