Vágólapra másolva!
Még nem született ugyan megállapodás a két fél között, de a német Lützellinden nőikézilabda-együttesének vezetői remélik, a csapat korelnöke, Elekes Csilla, jövőre is a csapatot erősíti. A klub egyébként kedden bemutatta négy új játékosát is a közönségnek.

A TV Lützellinden nőikézilabda-együttese a tavalyi szezonban a második helyet szerezte meg a Bundesligában, a gárdánál csupán a HC Leipzig bizonyult jobbnak. A csapat július 28-án kezdi meg a labdás felkészülést a következő szezonra, s az egykori szövetségi kapitány, Jürgen Gerlach nem bíz semmit a véletlenre. Első nekifutásra négy új játékost szerződtetett a klub, s maradásra próbálják bírni a csapat harmincnyolc éves, magyar és német válogatottban is szerepelt beállósát, Elekes Csillát.

Az újonnan szerződtetett játékosok közül a holland válogatott kapusa, Jokely Tienstra a legnagyobb név, ő a dán Slagelséből érkezett. Rajta kívül a spanyol válogatott Rosa Munoz Gregorio (Vicar Goya Almeria), és két német, Anita Koljanin (HSG Blomberg), valamint Frauke Barnickel (Vfl Oldenburg) igazolt Giessenbe.

A kézilabda népszerűségehttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=24100

Nem edz még a társakkal Elekes Csilla sem, ám a klubvezetés számít a rutinos beállósra. "Reméljük, meg tudunk egyezni vele is" - nyilatkozta Gerlach, akinek javaslatára újabb egyéves szerződést kínáltak a játékosnak. Egyelőre nem csatlakozott még a csapathoz a holland válogatott Diane Lamein sem, ő otthon tölti szabadságát.

A csapat (a másik magyarral, Őri Adriennel soraiban) július 28-án vonul a grünbergi edzőtáborba, majd augusztus végén részt vesz a Bad Urach-i tornán.

Pincési László