Vágólapra másolva!
Sajtótájékoztatót tartott hétfőn Pécsett a MiZo-Pécsi VSK nőikosárlabda-csapatát működtető PVSK Basketball Kft. Ezen bejelentették azt, amit már korábban is tudtunk: Rátgéber László vezetőedző újabb három évre kötelezte el magát a vasutasokhoz. Az erről szóló szerződést a sajtótájékoztató keretében írták alá a felek.
Magyar kosárlabdahttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=28842Rátgéber tizedik évét kezdi Pécsen/sport/csapat/kosarlabda/20020715ratgeber.html

Rátgéber a tizedik szezonját kezdi Pécsett, ezalatt ötszörös hazai bajnok, hatszoros Magyar Kupa-győztes volt a MiZo-Pécsi VSK, amely hétszer indult már az Euroligában. A Rátgéber-korszak alatt eddig tétmérkőzésen 354-szer győzött és 100-szor szenvedett vereséget a pécsi együttes.

A pécsiek az első edzést augusztus 19-én tartják, az Euroliga-rajtjuk október végén-november elején lesz.

Könyvajánló


Rátgéber az isten


A MiZo-Pécsi VSK új szerzeményei közül a bolgár Branzova a korábbi hírekkel ellentétben mégsem játszik a nyáron a koreai bajnokságban, ezért szeptember elején bekapcsolódik a mecsekaljaiak felkészülésébe.

Horváth László