Vágólapra másolva!
Arvydas Sabonis, minden idők egyik legcsodálatosabb kosárlabda centere a 2000/2001-es NBA-szezon végén befejezte pályafutását. Most azonban visszatérhet a pályára: Bozidar Maljkovic, a zseniális jugoszláv tréner, a spanyol Unicaja Málaga szakvezetője szerződtetni akarja a kosaraskörökben "Cár" néven elhíresült veteránt.

A Portland TrailBlazers 221 centis, 135 kilós óriása akkor 37. évében jelentette be a visszavonulását, de nem elsősorban életkora, hanem egész pályafutását több mint egy évtizede befolyásoló térd- és hátsérülései miatt kényszerült a búcsúra. Ám úgy tetszik, az egy éves pihenő használt: egyrészt most nem fáj semmije sem, másrészt nehezen viseli el az életet kosárlabda nélkül.

Tinédzser parti az NBA-ben/sport/csapat/kosarlabda/20020130tinedzser.html

Az 1964. december 19-én Kaunasban született Sabonis olimpiai (1988), világ- és Európa-bajnoki címekkel dicsekedhet, valamennyit a szovjet válogatottal érte el, szeretett hazája, Litvánia nemzeti együttesével az 1992-es barcelonai olimpián bronzérmet szerzett, és Eb-ezüstje is van a litván együttessel. Az NBA-ben hat szezont játszott a Portland színeiben, 1995-ben, 30 évesen minden idők legöregebb NBA-újoncaként (rookie) mutatkozott be a ligában. 13,1 pont, 7,9 lepattanó és 50,3 százalékos mezőnymutató volt hat évének átlaga.

Az 50 éves Maljkovic Európa - klubszinten - legsikeresebb edzője, négy Euroliga (illetve BEK)-győzelemmel rendelkezik, az első kettőt a Splittel, a harmadikat a francia Limoges-zsal szerezte. Jelenleg az Unicaja Málaga szakvezetője, és régóta dolgozik Sabonis visszatérésén.

"Sabas" már májusban, a litván bajnokság döntőjén is be volt írva a jegyzőkönyvbe mind az öt mérkőzésen, de végül nem lépett parkettra a Zaligis Kaunas színeiben. A zalgirisnál azt szeretnék, ha náluk térne vissza, de momentán a Málaga tűnik a sanszosabb csapatnak. Már csak azért is, mert Sabonis egész szabadságát a Costa del Solon töltötte, Málaga mellett. A kosaras különben korábban - a kilencvenes évek elején - a Valladolid és a Real Madrid játékosa is volt.

Ch. Gáll András