Vágólapra másolva!
Egyelőre nem lesz a Benetton Treviso játékosa Németh István, a Marc-Körmend válogatott kosárlabdázója. Az irányítót évek óta figyeli az olasz sztárcsapat, ám információink szerint egyelőre még a 2002/2003-as szezonban sem számít rá a szakvezetés.

Hosszú ideje beszédtéma Körmenden, hogy a magyar kosárlabda-válogatott tehetséges irányítóját, Németh Istvánt kiszemelte magának a Benetton Treviso együttese. Az olasz bajnokság bronzérmesénél többször járt a játékos, és úgy tűnt, idén végre átteheti székhelyét Itáliába. Figyelve az európai kosárlabda szaklapokat és honlapokat feltűnt, hogy a Trevisónál nagy a mozgás, ám Németh neve még nem merült fel.

Megkerestük Alessandro Scipioni, a Telebasket.com szakíróját, hogy tájékozódjunk az ügyben. "Természetesen hallottam arról, hogy a Benetton érdeklődik a játékos iránt. De úgy vélem, a következő szezonban nem lép pályára Trevisóban, mivel az olasz bajnokságban ötre limitálták az Európai Unión kívüli játékosok számát. Úgy vélem, ennek ellenére a klub szerződtetheti őt, és kölcsönadhatja valamelyik európai csapatnak - ahogy több játékossal már megtette korábban. Szerintem Németh kifejezetten jó játékos, de helyzetét nehezíti, hogy a posztján szereplő Edney és Bulleri szerződést hosszabbított" - mondta Scipioni.

Visszatér a csapatba a spliti születésű Kresimir Loncar is, aki 1999 érkezett Trevisóba, de mivel nem jutott játéklehetőségez, legutóbb a német DJK Würzburg kölcsönjátékosa volt. A Benetton érdeklődik még a német junior válogatott Peter Fehse iránt is, akit a Seattle draftolt. A csapatból egyébként két játékos is elkelt az amerikai játékosbörzén. A 213 cm magas grúz centert, Nickoloz Ckitisvilit a Denver, a szlovén Bostjan Nachbart a Houston szerezte meg.

A klub gondolkodik azon, hogy kölcsönadja a horvát Mario Stojicot, aki ugyanúgy másik olasz együtteshez kerülhetne, mint a finn Teemu Rannikko, aki a Reggio Emiliában, vagy Joey Beard, aki Sevillában kosarazik.

A Benetton Treviso kerete:
Francesco Basei (olasz), Charlie Bell (amerikai), Massimo Bulleri (olasz), Szergej Csikalkin (orosz), Tyus Edney (amerikai), Jorge Garbajosa (spanyol), Denis Marconato (olasz), Bostjan Nachbar (szlovén), Marcelo Nicola (spanyol/argentin), Ricardo Pittis (olasz), Giacomo Sereni (olasz), Mario Stojic (horvát), Nickoloz Ckitisvili (grúz), Kresimir Loncar (horvát).

Pincési László