Vágólapra másolva!
Úgy látszik, a csodálatos 23-ast semmi sem tudja kizökkenteni nyugalmából, pedig a Washington Post újabb és újabb pikáns részleteket közöl a világ legjobb kosarasa felbomlóban lévő házasságából.

Kiderült például, hogy Juanita Jordan - lánykori nevén Vanoy -, aki január 3-án nyújtott be válókeresetet, már csaknem 14 évvel ezelőtt ügyvédet kényszerült fogadni élete párja ellen, pedig akkor még korántsem voltak házasok. Juanita 1988. július 11-én fordult bizonyos Michael Mintonhoz, Chicago egyik legismertebb és legkeményebb családjogi ügyvédéhez. Az ok: dacára annak, hogy akkoriban már negyedik éve járt Jordannel, és negyedik hónapos terhes volt, a férfi vonakodott a törvény előtt is szentesíteni kapcsolatukat, sőt az is kétségesnek tűnt, hogy egyáltalán a nevére akarja venni a ma már 13 éves Marcust, szerelmük első gyümölcsét.

Jóllehet Jordan 1987 szilveszterén megkérte Juanita kezét egy előkelő chicagói étteremben, utána nem esett szó a házasságról, és a 29 éves - tehát már nem tinédzserkorú - nő pánikolni kezdett.

Minton azonban mindent elrendezett. Megmondta Jordannek, hogy ha nem akar világra szóló botrányt, akkor nincs más választása, mint a gyerek elismerése, majd az esküvő.

Ami ezt követően történt, az jórészt közismert. Jordan 1991-ben - amikor már Jeffrey, a második gyerek is úton volt - egy Las Vegas-i kápolnában elvette Juanitát. Attól kezdve minden nyilatkozatukban az ideális házaspár látszatát keltették, egy Sports Illustrated-interjúban Juanita azt mondta, még évekkel az esküvő után is gyakran vacsoráznak otthon gyertyafény mellett.

Gyertyafény ide vagy oda, Juanita már 1992-ben felfogadott egy dörzsölt chicagói magándetektívet, Ernie Rizzót, aki az évek során számos alkalommal látta Jordant nők társaságában. A futó kalandok alanyai között voltak sztriptíztáncosnők, hivatásos prostik, de fiatal diáklányok is.

Az események akkor gyorsultak fel, amikor 2000 elején Jordan a Wizards szakmai alelnöke lett. Attól kezdve gyakorlatilag kettészakadt a család: Juanita a gyerekekkel (időközben megszületett az egyetlen lány, Jasmine is) Chicagóban maradt, a 25 000 négyzetláb - 2500 négyzetméter - alapterületű kastélyban, a férj pedig a fővárosban élt. És persze a napi munka befejeztével kirúgott a hámból.

A dolog érdekessége, hogy Rizzót Juanita szinte mindegyik Bulls-játékos feleségének is beajánlotta a kilencvenes években, s mivel Jordan, Pippen és a többiek gyakran együtt dorbézoltak, a többi játékos nejének írott jelentésekben is sűrűn előfordult a "Főbika" neve. S a feleségek természetét ismerve nem kétséges, hogy ezek a hírek visszajutottak Mrs. Jordanhoz is.

A sajtó - szokatlanul lojális módon - egészen a közelmúltig nem foglalkozott Jordan magánéletének sötét foltjaival, holott nyilvánvalóan nem maradt titokban a kosaras szoknyavadász hajlama. Ám akkora sportoló volt - s még ma is az -, hogy senki sem akarta magára venni az arculatrombolás ódiumát. Amikor azonban Juanita január 3-án beadta a válókeresetet, mintha csak egy völgyzáró gát szakadt volna fel: megindult az amerikai (bulvár)sajtóban a szennyáradat. Ma már percre pontosan ismert, hogy Jordan mikor, kivel, milyen körülmények között csalta meg feleségét, sőt a kosaras felettébb imponáló testméretei is közszájon forognak.

Ennek tükrében a csütörtök esti 40 pont egy kisebbfajta csoda...

Korábban:

Ch. Gáll András